Csökkenhet az olajár a koronavírus miatt
Londoni iparági elemzők várakozása szerint az új koronavírus okozta járvány negatív keresleti hatásai miatt az idén és jövőre is érzékelhetően alacsonyabb lesz az átlagos olajár az eddig várt szinteknél.
Londoni iparági elemzők várakozása szerint az új koronavírus okozta járvány negatív keresleti hatásai miatt az idén és jövőre is érzékelhetően alacsonyabb lesz az átlagos olajár az eddig várt szinteknél.
Kijev ellenzi a csapatok szétválasztását a Donyec-medencei frontvonal teljes hosszán, mert ez ellentétes a minszki megállapodásokkal, és nem szavatolja a térség biztonságát – jelentette ki Andrij Zahorodnyuk
Mit nekünk röpke ezer év, a kárpátaljai magyarság nem számít őshonos kisebbségnek Ukrajnában – okítottak ki minket újfent Kijevből. A magyar külügyminiszter fővárosi látogatása mellett fegyverropogástól volt hangos a hét második fele kishazánkban.
Továbbra sem a magyar kormányon múlik, hogy visszatérjenek a jó magyar-ukrán viszonyhoz – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Facebook-oldalán az ukrán nyelvtörvény ügyében.
Nem akar engedni Ukrajna a oktatási és a nyelvtörvény ügyében, ennek egyik oka, hogy ez a lépés nagy belpolitikai vihart okozna – mondta Fedinec Csilla, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatornán szombaton.
Hanna Novoszad oktatási miniszter egyik javaslatot sem tartja kivitelezhetőnek azok közül, amelyeket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki kijevi tárgyalásukon ismertetett vele az ukrajnai magyar nyelvű oktatási helyzet megoldására – áll az ukrán politikus sajtóközleményében, amelyből a Prjamij ukrán hírtelevízió idézett péntek este a honlapján.
Dmitro Kuleba euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes szerint az etnikai kisebbségekről szóló törvényt az Ukrán Ifjúsági és Sportminisztérium dolgozza ki, majd nyilvános vitát követően regisztrálják azt a Legfelsőbb Tanács oldalán.
Tudták, hogy harminc évvel ezelőtt is tevékenykedett a magyar titkosszolgálat Kárpátalján? A helyiek közül sokan szeparatista tevékenységet folytattak: magyar rádiót hallgattak és televízióadást néztek. Hova tovább, levelezni merészeltek a Nyugaton élő rokonaikkal!
A kormány jóváhagyta az Ukrajna – NATO éves nemzeti programját – tudatta Olekszij Honcsaruk ukrán miniszterelnök február 5-én Telegram-oldalán.
Pozitívan fogadta az Európai Bizottság a nyolc éve elindított Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés hatására kidolgozott javaslatokat, amelyek alapján július 10-éig hoz majd döntést arról, hogy megindítja-e a jogalkotási folyamatot
End of content
End of content