Orosz védelmi miniszter: Oroszország és a NATO viszonya romlik
Oroszország és a NATO viszonya évről évre romlik – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Rosszija 1 tévécsatornán vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
Oroszország és a NATO viszonya évről évre romlik – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Rosszija 1 tévécsatornán vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
Egymás szolgálata és az irgalmasság jelentőségéről beszélt Ferenc pápa advent második vasárnapján, amely december 8-án egybeesik a szeplőtelen fogantatás ünnepével.
Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke és Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke vasárnap reggel közleményben tudatta, hogy a hétvégén Kijevben megrendezett Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (YEPP) tanácsülésén nem vesz részt a két szervezet.
Véget kell vetni az illegális fakitermelésnek – hangsúlyozta csütörtök esti sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis román államfő, aki bevallása szerint maga is hangsúlyos szerepet kíván vállalni ebben.
A Velencei Bizottság friss szakvéleménye ismételten világossá tette, hogy az előző ukrán elnök hivatali idejében elfogadott nyelvtörvény elveszi a nemzeti közösségek már meglévő, szerzett jogait az anyanyelv-használattal kapcsolatban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.
Ukrajna helyezze hatályon kívül a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló jogszabály azon rendelkezéseit, amelyek különbséget tesznek az ukrán és más, az Európai Unió hivatalos vagy nem hivatalos kisebbségi nyelvei között, amennyiben az ilyen rendelkezés nem objektív és ésszerű indokoláson alapul – jelentette ki az Európa Tanács (ET) égisze alatt működő Velencei Bizottság pénteken.
A németek által az auschwitz-birkenaui náci német haláltáborban elkövetett bűntettek miatt érzett „mély szégyenéről” beszélt pénteken Angela Merkel német kancellár a dél-lengyelországi Oswiecimben, az auschwitzi emlékhelyet ápoló alapítvány létrehozásának tizedik évfordulója alkalmából tett látogatásakor.
„Közeledik a befejezése az Északi Áramlat 2 gázvezeték lefektetésének, amelynek üzembe helyezése lehetővé teszi az orosz gázszállítás megkettőzését a balti nyomvonalon” – mondta Putyin, rámutatva, hogy ez hozzájárul Németország és más államok igényei kielégítéséhez.
Rudy Giuliani, Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédje csütörtökön éjjel közzétett Twitter-bejegyzésében bizonyítékokat ígért a demokraták elnökjelöltségéért küzdő Joe Biden volt alelnök ukrajnai korrupciós ügyeire.
Az Európai Uniónak kellene összeszednie a bátorságát, és fegyvernyugvást hirdetnie az Oroszországhoz fűződő viszonyában – jelentette ki csütörtökön Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szokásos évértékelő interjújában, amelyben ezúttal 20 tévécsatorna kérdéseire válaszolt.
End of content
End of content