Felmérés: az oroszok több mint kétharmada elégedett Putyinnal
Az oroszok 68 százaléka elégedett Vlagyimir Putyin elnöki tevékenységével – állapította meg kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásában a Jurij Levada Független Elemzőközpont.
Az oroszok 68 százaléka elégedett Vlagyimir Putyin elnöki tevékenységével – állapította meg kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásában a Jurij Levada Független Elemzőközpont.
Az ukránok 73 százaléka ellenzi a termőföldeladás moratóriumának jövő őszre tervezett feloldását – derült ki abból a felmérésből, amelyet a Rejting közvélemény-kutató csoport egy hete végzett és amelynek az eredményét kedden hozta nyilvánosságra.
Washington nem értesítette Moszkvát arról, hogy csapatokat vonna ki Szíriából és Ankarából sem érkezett tájékoztatás Ankarától az arab országban tervezett török hadműveletről – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.
Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter szerint a Kreml egyelőre nem érdekelt abban, hogy megtartsák a Donyec-medencei válság rendezésében részt vállaló normandiai négyek, azaz Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország régóta tervezett csúcstalálkozóját.
Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly, Lázár Vilmos.
A jelenlegi kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) győzelme várható az október 13-ai lengyel parlamenti választáson az előrejelzések szerint – mondta Rosonczy-Kovács Mihály, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök este videoüzenetet intézett a lakossághoz, hogy megnyugtassa a kedélyeket a Donyec-medencei konfliktus rendezését célzó legutóbbi minszki találkozón született egyezséggel kapcsolatosan, és leszögezte: Kijev semmilyen megállapodást nem írt alá a „Moszkva által irányított kelet-ukrajnai szakadár területek” képviselőivel.
Ukrajnának és Kínának ki kellene vizsgálnia Joe Biden és a fia üzleti ügyeit – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak a Fehér Ház kertjében csütörtökön reggel, mielőtt Floridába indult egy kampányrendezvényre.
Szeparatisták a kárpátaljai magyarok, vagy csak Kijev nem hallja meg őket címmel jelentetett meg írást az azonnali.hu szeptember 26-án, melyben tendenciózus megállapítások szerepeltek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával kapcsolatban, nem fedték a valóságot és nem tartalmazták a főiskola véleményét.
Oroszország egyetlen destruktív lépést sem tett az Egyesült Államokkal kapcsolatban – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Moszkvában egy panelbeszélgetésen.
End of content
End of content