Kopogtató: a kegyelet hiánya
Meghalni könnyű, életben maradni nehéz? Azt hiszem kijelenthető, hogy egyiket sem adják könnyen Ukrajnában.
Meghalni könnyű, életben maradni nehéz? Azt hiszem kijelenthető, hogy egyiket sem adják könnyen Ukrajnában.
A korábbi kétpólusú világrendszer megszűnése után most több ország is rendelkezik komoly katonai potenciállal, a világ többpólusúvá vált, ezért biztonsági helyzete sokkal törékenyebb lett – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 vasárnapi adásban.
Súlyos bajok gyötrik Európát, harcolni kell érte, és küzdeni kell a multilateralizmusért, a nemzetközi ügyek egyetértésen, többoldalú megállapodásokon alapuló formálási módjának megőrzéséért is – mondta Angela Merkel német kancellár szombaton az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
Az Európai Unió országainak ki kell alakítaniuk közösségük geopolitikai önazonosságát, hogy ne váljanak a nagyhatalmak játékszerévé – sürgette a német külügyminiszter pénteken az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
A NATO-ban a védelmi kiadások mellett a politikai döntésekben is a méltányosságon alapuló, tisztességes együttműködésre van szükség, és közös értékeknek is érvényesülniük kell a szövetségben – mondta a német védelmi miniszter pénteken az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
Több esélyük van marslakóknak megfigyelőként részt venni az idei ukrajnai elnökválasztásokon, mint oroszoknak – üzente a Twitteren csütörtökön Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.
Ukrajna bruttó hazai terméke (GDP) 3,2 százalékkal nőtt 2018-ban a gazdasági tárca számítása szerint – emelte ki Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök szerdán a kabinet kijevi ülésén, amelyen beszámolt a kormány tavalyi munkájáról.
Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti képviselő tegnapi esti plenáris felszólalásában a 2019-es európai és ukrajnai választások fontosságára hívta fel a figyelmet. A 2019. március 31-én tartandó ukrán elnökválasztás kapcsán elmondta: „Az ukrán polgároknak 44 elnökjelölt közül kell választaniuk, azonban csak 2-3 jelölt indul valós esélyekkel. Ez önmagában még nem lenne gond, ám a magyar közösség…
Indul a külhoni magyar gyermekek éve programsorozat, a tematikus évre összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kedden Budapesten.
Kína és Oroszország lépéseket tesz a világűr felfegyverzésére – állapította meg elemzésében az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA), amely Biztonsági kihívások a világűrben címmel tette közzé jelentését hétfőn.
End of content
End of content