Erdő Péter: Istennek terve van az emberiséggel
Istennek terve van velünk, és minden egyes embernek helye van a gondolataiban és végtelen szeretetében – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsonykor az MTI-nek.
Istennek terve van velünk, és minden egyes embernek helye van a gondolataiban és végtelen szeretetében – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsonykor az MTI-nek.
Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök szerint az Ukrajnából kivándorló és külföldön munkát vállaló embereket béremeléssel kellene itthon tartani – számolt be róla a pmg.ua internetes hírportál.
Beköszöntött az igazi tél. Leesett az első hó, ködös az idő, reggelre fagyos, jeges foltok jelennek meg az úton. Éppen ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy figyelmesen közlekedjünk.
„2013-ban privatizáltuk a földünket. Mindent befizettünk, megkaptuk a hiteles okmányt pecséttel, aláírással. Most a nagyapa elhatározta, hogy az unokára íratja a földet, de kiderült, hogy a háztáji rendben van, a föld viszont nincs. Hogy lehet ez?”
Magyarország Ungvári Főkonzulátusa az intézmény Facebook-oldalán osztotta meg Buhajla József misszióvezető év végi gondolatait, amelyeket az alábbiakban változtatások nélkül közlünk.
Olyan európai parlamenti képviselőkre van szüksége az országnak, akik Magyarországot képviselik Brüsszelben, és nem Brüsszelt Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Abszolút megengedhetetlennek nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki, szokásos év végi moszkvai sajtótájékoztatóján, hogy az Egyesült Államok beavatkozzon az ukrajnai egyházi ügyekbe.
Nem szabad alábecsülni a nukleáris háború veszélyét – figyelmeztetett az orosz elnök a csütörtökön Moszkvában megtartott év végi sajtóértekezletén, egyúttal kifejezve reményét, hogy a józan ész fog felülkerekedni.
Növelte „az egyik ukrán elnökjelölt” támogatottságát a Kercsi-szoros közelében történt orosz-ukrán tengeri incidens – jelentette ki orosz elnök csütörtökön Moszkvában tartott év végi sajtóértekezletén.
Kiveszik a nyelvtörvényből a végszavazás előtt a jogszabály megsértőinek büntetőjogi felelősségre vonásáról szóló részeket, és „csak” az adminisztratív szabálysértés marad benne – jelentette be december 19-én Irina Podoljak ukrán parlamenti képviselőnő, mondván, keresni kell a kompromisszumokat, hiszen az idén október 4-én első olvasatban megszavazott, Закон України „Про забезпечення функціонування української мови як державної”, azaz: Ukrajna…
End of content
End of content