A polgárok 1,5%-a tagja valamelyik pártnak Ukrajnában
Ukrajnában a vallási szervezetek és közösségek tagjai többen vannak, mint a párttagsággal rendelkezők – jelentette a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata.
Ukrajnában a vallási szervezetek és közösségek tagjai többen vannak, mint a párttagsággal rendelkezők – jelentette a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata.
Minden vitát és minden harcot vállalunk a magyar emberekért, akár Magyarországon élnek, akár a határokon túl – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton újságíróknak.
Nesztor Sufrics, a kárpátaljai származású parlamenti képviselő szerint az ukrán himnusz első sorát át kellene fogalmazni, hogy ne hangozzon túl tragikusan. A képviselő a NewsOne tévécsatornán nyilatkozott erről.
„Az óvodák és bölcsődék építése a jövőről szól, de a mának is üzen, azt, hogy összefogva, közösen mindent el tudunk érni a Kárpát-medencében” – jelentette ki Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa, a felvidéki Buzitán pénteken.
Hennagyij Moszkal Ukrajna legszavahihetőbb kormányzója. Legalább is ez derül ki a Szlovo i Gyilo országos portál közvélemény-kutatásából, melyben a megyék vezetőinek ígéreteit és azok betartását vizsgálták.
A külgazdasági és külügyminiszter Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével tárgyalt csütörtökön Budapesten; a tárcavezető szerint az ukrán hatóságoknak garantálniuk kell a kárpátaljai magyarok biztonságát.
A ukrán Nemzeti Polícia munkatársai őrizetbe vették a KMKSZ székházának felrobbantóit, az állítólagos felbujtó külföldre távozott – jelentette be Szerhij Knyazev, a Nemzeti Polícia országos parancsnoka. Időközben a megyei ügyészség terrorcselekménynek minősítette a robbantást, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte a tetteseket. A fejleményekről Barta Józsefet, a KMKSZ alelnökét, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettesét…
Uljana Szuprun a magyar vakcina csempészáruvá nyilvánítása után újabb érdekességgel állt elő. A megbízott egészségügyi miniszter Facebook-oldalán kijelentette, hogy nem ünnepli a nőnapot, s arra kért mindenkit, hogy ne köszöntsék fel, s ajándékot se vigyenek neki.
Az európai államok önállótlanok, mert az Európai Unión belül függőségben állnak – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az orosz média által szerdán ismertetett új dokumentumfilmben.
A kárpátaljai székhelyű Egységes Központ (JC) ukrán párt szerdán közzétett nyilatkozata szerint az államhatalom semmit nem tett a magyarellenes provokációk megelőzése érdekében, s mivel a helyi magyar pártok és szervezetek is részesei a hatalomnak, ezért vele egyenlő mértékben felelősek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházának a felgyújtásáért.
End of content
End of content