„ …a magyarok mintegy harmadrendű állampolgárokként, a hierarchia majd legalacsonyabb szintjén állnak”
Az ukrajnai magyar szervezetek nyilatkozata az „Ukrajna állami etno-nacionális politikájának koncepciója” c. tervezettel kapcsolatban:
Az ukrajnai magyar szervezetek nyilatkozata az „Ukrajna állami etno-nacionális politikájának koncepciója” c. tervezettel kapcsolatban:
Oroszország az új történelmi kihívásokra népének megóvásával, egy új gazdaság megteremtésével, valamint technológiai áttörésekkel fog válaszolni – ígérte Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kreml-párti Összoroszországi Népfront keddi tanácskozásán.
Heorhij Tukának, az ideiglenesen megszállt területek és a belső menekültek kérdéseivel foglalkozó minisztérium helyettes vezetőjének hivatali kötelezettségeivel kellene foglalkoznia ahelyett, hogy pletykákat terjeszt Kárpátaljáról – javasolta Hennagyij Moszkal, megyénk kormányzója a gordonua.com portálnak nyilatkozva.
Egy karácsonyi vásárban elkövetett terrortámadás világos üzenet arra, hogy a terroristák nemcsak a mindennapi életünket, hanem a vallásunkat, a kultúránkat, az egész európai keresztény civilizációt tönkre akarják tenni, meg akarják semmisíteni – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tavaly december 19-én Berlinben elkövetett iszlamista terrortámadás évfordulóján.
családok éve lesz 2018, aminek köszönhetően még több támogatást és figyelmet kapnak a magyar családok – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Magyarország büszke arra, hogy nemzetiségei identitása, öntudata, önismerete folyamatosan erősödik, és a magukat nemzetiséginek vallók száma folyamatosan nő – mondta az emberi erőforrások minisztere a nemzetiségekért díjak átadásán, hétfőn a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen.
Sosem értettem igazán, miért hagyjuk olyan könnyen tönkre menni emberi kapcsolatainkat a rossz, hiányos kommunikáció miatt. Nem fér a fejembe, miért olyan nehéz bevallani, ha tévedtünk, s mivel és kinek jobb, ha csak a magunk igazát hangoztatjuk pepitában. Még inkább megdöbbentő, amikor ez globális szintre emelkedik, s népek, nemzetek idegenednek el egymástól önzőség miatt. Ebből…
A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében, a honosítással a határon túli magyarság közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott – mondta el a Fidesz frakcióvezetője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón.
Jézus nélkül semmi nem marad a karácsonyból – jelentette ki Ferenc pápa Advent harmadik vasárnapján a római Szent Péter téren, ahol a keresztény karácsony üzenetéről beszélt, s ahol megáldotta a gyermek Jézus jászolba helyezendő szobrocskáit. Ferenc pápát 81. születésnapján az egész világból felköszöntötték.
A britek immár több mint fele, ötvenegy százaléka ellenzi Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, míg 41 százaléka ért vele egyet – derül ki a The Independent liberális brit hírportál által vasárnapra virradóra közzétett felmérésből.
End of content
End of content