Ukrajna lakossága 2050-re 5,5 millióval csökkenhet
Ukrajna lakossága 5,5 millióval fog csökkenni 2050-re – tette közzé előrejelzését vasárnap az ukrán Ptuhi demográfiai és szociológiai kutatóintézet.
Ukrajna lakossága 5,5 millióval fog csökkenni 2050-re – tette közzé előrejelzését vasárnap az ukrán Ptuhi demográfiai és szociológiai kutatóintézet.
Körülbelül két évvel ezelőtt munkahelyet váltottam. Elkezdetem dolgozni egy teljesen új, számomra eddig ismeretlen és minden eddiginél nagyobb kihívásokkal teli munkahelyen: anya lettem. Ez a két szó teljes pálfordulást jelentett az életemben.
Oroszország kész új fejezetet nyitni az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatában, és baráti viszonyt ápolni vele, de rendezni kell a biztonságot érintő régi problémákat, amelyek elsősorban a stratégiai támadófegyverek csökkentéséről és korlátozásáról szóló egyezményekre, illetve a közepes és kis hatótávolságú rakétákra vonatkoznak – jelentette ki Vlagyimir Putyin szombaton a vietnami Danangban.
A katolikus egyház feje a Vatikánban a nukleáris leszerelésről zajló nemzetközi találkozón mondott beszédét pénteken.
Kiemelt törekvés, hogy az anyaországban, a Kárpát-medencében és a diaszpórában minél többen támogassák aláírásukkal a Minority SafePack kezdeményezést, amelynek célja az őshonos kisebbségi közösségek európai uniós jogvédelmének megteremtése. Többek között ezt tartalmazza a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) zárónyilatkozata, amelyben – mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ülés után pénteken ismertette: teljes konszenzus volt a résztvevők között.
„Rosszakaróim meghátrálásra akarnak kényszeríteni azzal, hogy ellehetetlenítik a vállalkozásomat. Mindezt
Kijevnek az ukrajnai lengyel tömegsírok feltárását megakadályozó döntései megkérdőjelezik a lengyel-ukrán stratégiai partnerségi nyilatkozatot – ezt az álláspontot fejtette ki a varsói parlamenti meghallgatáson a lengyel külügyi tárca képviselője.
Erős anyaország nélkül nem lehetne sikeres külhoni politikát sem folytatni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban.
A Magyar Diaszpóra Tanács aggodalmának ad hangot mindazon döntések miatt, amelyek csorbítják a Kárpát-medencei magyar közösségek jogát az anyanyelvi oktatáshoz. A testület VII. plenáris ülésén, csütörtökön Budapesten
Nem csökkenhetnek a kárpátaljai magyarok jogai – fogalmazta meg elvárását a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
End of content
End of content