Az utat tévesztett Ukrajna
Petro Porosenko ukrán államfő a nemzetközi felháborodás ellenére tegnap aláírta és ezáltal hatályba léptette a Legfelsőbb Tanács által szeptember 5-én második olvasatban elfogadott oktatási törvényt.
Petro Porosenko ukrán államfő a nemzetközi felháborodás ellenére tegnap aláírta és ezáltal hatályba léptette a Legfelsőbb Tanács által szeptember 5-én második olvasatban elfogadott oktatási törvényt.
Az utóbbi napokban több magyar településen olyan hamis szórólapokat osztottak szét, amelyeken a nevemben arról írnak, hogy az elfogadott oktatási törvény nem is olyan rossz a magyarság részére.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az új ukrán oktatási törvény zsákutca. A magyar kormány visszautasítja a nemzeti kisebbségeket hátrányosan érintő szabályozást – közölte a tárca kedden az MTI-vel.
Magyarország az Európai Unióban blokkolni és vétózni fog minden olyan lépést, amely a keleti partnerség program
Elfogadta szombaton az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének Tanácsülése az ukrán oktatási törvény ellen tiltakozó határozattervezetet, amelyet a Magyar Ifjúsági Értekezlet, a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) közösen nyújtott be. Szolidaritásunkat fejeztük ki a kárpátaljai magyar és az ukrajnai román közösségekkel -írta a miert.ro.
A Kárpát-medencei óvodaprogram az új magyar önépítés fontos mozzanata, olyan rendszerszintű beavatkozás, amely az egész Kárpát-medence magyar megmaradását szolgálja – jelentette ki Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos hétfőn a felvidéki Bősön, ahol elindította és bemutatta a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program felvidéki részét.
Nem tudok mit kezdeni a gyűlölettel. Mindegy, hogy butaságból, együgyűségből, elvakultságból, valós vagy annak vélt bántalmakból fakad, egyszerűen tehetetlenné válok a gyűlölködőkkel szemben.
„Hogyan halaszthatnám el a kihallgatást, ha az ügyvédem éppen külföldön van, s nem érkezik haza az idézésben szereplő időpontig?”
Magyarország diplomáciai választ is ad az ukrán oktatási törvény elfogadhatatlan módosítására, ugyanakkor folytatja a humanitárius segítségnyújtást is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Budapesten, az utolsó turnusban Magyarországon nyaraló ukrán gyermekcsoport búcsúztatásakor
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács 2017. szeptember 22-án, Nagyváradon megtartott ülésének részvevői a következő nyilatkozatot teszik az ukrán oktatási törvény kapcsán:
End of content
End of content