Az amerikai védelmi miniszter szerint az IÁ vezetője életben van
James Mattis amerikai védelmi miniszter szerint Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője életben van.
James Mattis amerikai védelmi miniszter szerint Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője életben van.
Semjén Zsolt szerint „nem a mi készülékünkben van a hiba”, ha a román-magyar viszony még mindig nem megfelelően alakul. A miniszterelnök-helyettes erről péntek reggel beszélt Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) mini-Máértnek is nevezett nemzetpolitikai pódiumbeszélgetésén, melyen valamennyi nemzetrész és a magyar kormány képviselői vettek részt.
„Azzal kapcsolatban kérném a véleményét, vajon örökölhet-e az egyik élettárs a másik halála esetén. Azt mondják, erre nincs lehetőség, holott a két ember évek óta él egymás oldalán, együtt csinosítgatják közösen vásárolt házukat, együtt kezelik a megtakarításaikat. Nem igazságos megfosztani őket az öröklés lehetőségétől! Mit tanácsolna nekik?”
Az elmúlt héten megyénk szinte valamennyi határ menti településén nagy érdeklődést váltott ki a külföldi állampolgárok Ukrajna területén való tartózkodására vonatkozó szabályzat betartása.
Angela Merkel német kancellár továbbra is elutasítja, hogy Németországban felső határt jelöljenek ki a menedékkérők befogadásában.
Csiki Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának (SVKK) kutatója szerint a jelenlegi geopolitikai helyzetben Ukrajna belátható időn belül nem jut el a NATO csatlakozásig.
„Azzal kapcsolatban kérném a véleményét, vajon örökölhet-e az egyik élettárs a másik halála esetén.
A rendezetlen jogi státuszú területek mellett Ukrajnát a saját belső feszültségei is távol tartják az Európai Uniótól, ez utóbbiak közé tartoznak az ukrán sajtóban az utóbbi hónapokban megjelent, szervezettnek tűnő magyarellenes megnyilatkozások – mondta Fedinec Csilla, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A 2016-os amerikai elnökválasztás idején elkövetett hackertámadások ügyében nyolc hónapja folyó amerikai vizsgálatok nem szolgáltattak bizonyítékot orosz beavatkozásra, csak alaptalan feltételezéseket produkáltak – állította Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Berlinben, a Körber alapítvány európai kül- és biztonságpolitikai fórumán.
A Brexitnek, azaz Nagy-Britannia kilépésének az Európai Unióból nem kell beárnyékolnia Ukrajna és az EU kapcsolatait – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön Kijevben az Ukrajna-EU csúcsértekezletet lezáró sajtótájékoztatón, amelyet Donald Tuskkal, az Európai Tanács, illetve Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott.
End of content
End of content