Lengyelországban kétszer annyit áldoznak a kóbor kutyákra, mint Ukrajnában a nyugdíjakra
Az ukrajnai törvényhozás nem szabályozza az utcákon kóborló gazdátlan kutyák biztonságos körülmények közé helyezését.
Az ukrajnai törvényhozás nem szabályozza az utcákon kóborló gazdátlan kutyák biztonságos körülmények közé helyezését.
Az Európai Unió stabilitása ugyanúgy érdeke az Egyesült Államoknak, mint a NATO egysége – hangsúlyozta Ursula von der Leyen német védelmi miniszter pénteken az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferenciát (MSC) megnyitó beszédében.
Kárpátaljára nem lesz kihatással az Ukrajnában bevezetett energetikai szükségállapot, mert a megyét nagyobb részben a nem kelet-ukrajnai szénnel működő burstini hőerőmű látja el villanyárammal – közölte pénteken Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója.
„Miután összeházasodtunk a feleségemmel, szereztünk egy telket, s azon családi házat építettünk.
Erős, de várható volt az a washingtoni nyilatkozata, hogy Oroszországnak vissza kellene adnia Ukrajnának a Krím félszigetet – közölte szerdán Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a lengyel közszolgálati rádiónak adott interjúban.
A Krím félsziget Oroszország része, és Oroszország saját területeit nem adja vissza – szögezte le Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő, reagálva Sean Spicer fehér házi szóvivő erre vonatkozó nyilatkozatára.
„Ég, de nem melegít, csak sárgás-vöröses árnyalatokban rebeg a láng” – a Zakarpathaz gázszolgáltató elismerte, hogy az ilyen és az ehhez hasonló panaszok megszaporodtak ezen a télen.
Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő az Európai Parlament tegnap esti plenáris ülésén az Ukrajnában zajló negatív eseményekre hívta fel a figyelmet.
Éles szavakkal megtűzdelt bírálattal illette a keddi kormányülésen Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök Julija Timosenko ellenzékbe vonult volt kormányfőt, akit az „az ukrán gazdasági gyengeség, a korrupció és a populizmus szülőanyjának” nevezett.
Nem igazak azok a hírek, hogy az ukrajnai egészségügyi rendszer reformja keretében kórházi körzeteket alakítanak ki a közeljövőben Kárpátalján, a megyében egyetlen ilyen körzet sem lesz – közölte hétfőn Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója.
End of content
End of content