Elmar Brok: Magyarországot sokáig magára hagyták
Magyarországot túl sokáig magára hagyták a menekültválságban az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke szerint.
Magyarországot túl sokáig magára hagyták a menekültválságban az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke szerint.
Egy nap alatt összeomlott a horvát bevándorlási rendszer, ezért Baranya és Somogy megyében tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet lesz, és megkezdődik a fizikai határzár építése – közölte a külgazdasági és külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten csütörtökön este.
Amennyiben a migrációs válság közepette a cseh-osztrák határ védelmére nem lesz elegendő a rendőrség ereje, a kormány kész a hadsereg bevetésére is – jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden Prágában, a képviselőház ülésén elhangzott beszédében.
A kormányfő szerint a jelenlegi bevándorlási hullámmal veszélybe került az európai életforma, amelyet meg kell védeni, márpedig Európát csak akkor lehet megtartani olyannak, amilyen, ha nem engedünk be mindenkit.
Nem sikerült előrelépni a fogolycsere, valamint Ukrajna oroszországi határa fölötti ellenőrzésének helyreállítása terén – közölte Pavlo Klimkin, az ukrán diplomácia vezetője a normandiai négyek, azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország külügyminisztereinek a kelet-ukrajnai válság rendezését célzó szombat esti berlini találkozóját értékelve.
Petro Porosenko ukrán elnök kizárta annak lehetőségét, hogy a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezését célzó minszki folyamatot meghosszabbítsák a jövő évre.
Az Egyesült Államok és a nyugat-európai országok az ukrán hadsereg gyengesége miatt nem adtak korszerű fegyvereket Ukrajnának – közölte Petro Porosenko ukrán államfő az ország egyes számú állami televíziós csatornájának adott interjúban.
Gyakorlatilag minden ukrán polgár a saját bőrén érzékelte a jelenlegi pénzügyi-gazdasági válság következményeit: 59 százalék nagyon komolyan, és további 37 százalék bizonyos mértékben – derül ki a Demokratikus Kezdeményezések Alap és a Razumkov Központ által végzett júliusi felmérés eredményeiből, melyeket a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata ismertet. Ugyanakkor csupán a megkérdezettek 30 százaléka jelölte meg…
Súlyos hibának nevezi a The Times szemleírója az Európába érkező menekültek befogadását.
Elmarad az úgynevezett decentralizációs alkotmánymódosítás, amely nagyobb önrendelkezést biztosítana a helyi közösségeknek, beleértve a kelet-ukrajnai térséget is, amennyiben hadi- vagy szükségállapotot kell bevezetni Ukrajnában – jelentette be szerdán Petro Porosenko ukrán elnök a regionális fejlesztési tanács ülésén.
End of content
End of content