Oroszország nem tartja tragédiának szomszédai európai uniós integrációját
Oroszország nem tartja tragédiának szomszédai európai uniós integrációját – jelentette ki Szergej Lavrov az orosz parlament felsőházában tartott szerdai meghallgatáson.
Oroszország nem tartja tragédiának szomszédai európai uniós integrációját – jelentette ki Szergej Lavrov az orosz parlament felsőházában tartott szerdai meghallgatáson.
Ukrajna nem kapott semmiféle megkeresést Oroszországtól a kelet-ukrajnai harcok övezetében a múlt hét végén elfogott két orosz katona ügyében – közölte újságírókkal kedden Markijan Lubkivszkij, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) vezetőjének tanácsadója a védelmi minisztérium központi katonai kórházában, ahol a két sebesült hadifoglyot ápolják.
Az ukrán elnök szerint Oroszország „nyári offenzívára” készül Ukrajna ellen.
A kisebbségek helyzete nem az egyes országok belügye – erről a nemzetpolitikai államtitkár beszélt az Európai kisebbségvédelem kihívásai címmel kedden rendezett nemzetközi konferencián, a fővárosban.
Fontos Ukrajnát, főleg az ott megkezdett reformokat segíteni, de a lengyel politika nem lehet ukránabb az ukrajnainál – mondta el a második elnöki mandátumáért induló Bronislaw Komorowski abban a vitában, amelyben a lengyel elnökválasztás második fordulója előtt az ellenzéki Andrzej Dudával mérte össze erejét.
Oroszország a NATO miatt fokozatosan erősíteni fogja katonai jelenlétét a Krímben – jelentette ki Alekszandr Grusko, az észak-atlanti szervezetnél akkreditált orosz nagykövet a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek.
Amennyiben a polgármesterek és a vállalatok vezetői nem tudják ellátni a behívók kézbesítésének feladatát, kénytelenek vagyunk más eszközökhöz folyamodni, mint például határátkeléskor átadni a dokumentumot – mondta Oleh Vinnickij kárpátaljai katonai biztos egy május 13-i sajtótájékoztatón.
A magyar-ukrán kétoldalú üzleti kapcsolatokat már a válság előtt sem sikerült teljes mértékben kiaknázni – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten.
Az orosz és az amerikai külügyminiszter egyetértett abban, hogy az ukrán válság békés megoldásának nincs alternatívája – közölték pénteken Moszkvában Szergej Lavrov és John Kerry Szocsiban tartott tárgyalásáról.
Oroszország olyan katonai képességeket vont össze az ukrán határ mentén, valamint Ukrajnán belül is, hogy újabb támadási szándék esetén nagyon rövid idő leforgása alatt akciót tudna indítani Kelet-Ukrajnában – mondta hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján Jens Stoltenberg, az atlanti szövetség főtitkára.
End of content
End of content