Nyelvi jogaink: állami hivatalokban nemcsak államnyelv?
Az, hogy a törvény engedélyezi a regionális nyelvek használatát az állami hivatalokban, azt is jelenti, hogy itt nem is kötelező használni az államnyelvet?
Az, hogy a törvény engedélyezi a regionális nyelvek használatát az állami hivatalokban, azt is jelenti, hogy itt nem is kötelező használni az államnyelvet?
Ukrajna egységes ország marad, de készen áll népszavazásra bocsátani államberendezkedésének kérdését – jelentette ki Petro Porosenko elnök hétfőn a parlament alkotmányreformmal foglalkozó bizottságának első ülésén.
A Donyec-medencében kirobbant szakadár felkelés kizárólag annak köszönhette sikerét, hogy Oroszország támogatta, és az orosz titkosszolgálatok aktívan részt vettek benne – vélekedett Volodimir Feszenko ismert ukrán politológus, a Penta politikai kutatóközpont vezetője hétfőn, a kelet-ukrajnai konfliktus kitörésének első évfordulóján az MTI kijevi tudósítójának adott nyilatkozatában.
Az orosz állami sajtó „találta ki” az etnikai alapú szeparatizmust Kárpátalján – írta az Economist pénteken honlapján.
Magyarország az Európai Unió országaival együtt határozottan elítéli az Oroszország által Ukrajna ellen nap mint nap elkövetett területi agressziót – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Kijevben, a testület küldöttségének kétnapos látogatását összegezve az MTI-nek.
Vlagyimir Putyin orosz elnök célja a független Ukrajna felszámolása és a nemzetközi rendszer destabilizálása – jelentette ki az ukrán kormányfő szerdán Berlinben.
Az orosz államfő szóvivője kedden tagadta, hogy az orosz hadsereg egységei tartózkodnának Ukrajnában.
Orosz reguláris csapatok orosz tábornokok és más magas rangú katonatisztek irányításával foglalták vissza a múlt hónapban az ukrán fegyveres erőktől a stratégiai fontosságú kelet-ukrajnai Debalceve városát – árulta el a BBC orosz nyelvű szolgálatának adott interjújában a donyecki szakadárok egy, Oroszországból érkezett egységparancsnoka.
Ki felel a törvény végrehajtásáért? Kin lehet számon kérni, ha a jogszabályt nem alkalmazzák a gyakorlatban?
Jelentős összeget kaptak a Donyec-medencében meghalt orosz katonák családjai hallgatásukért és titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük – írta Ilja Jasin orosz ellenzéki politikus a meggyilkolt Borisz Nyemcov kutatásai alapján hétfői Facebook-bejegyzésében.
End of content
End of content