A NATO további keleti bővítése lépésekre kényszeríti Oroszországot
A NATO további keleti bővítése „a szükséges megfelelő lépésekre” kényszeríti Oroszországot – figyelmeztetett az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtökön.
A NATO további keleti bővítése „a szükséges megfelelő lépésekre” kényszeríti Oroszországot – figyelmeztetett az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtökön.
Patthelyzet alakult ki a délkelet-ukrajnai szembenállás megoldása körül, mert a konfliktus egyik szereplője sem tudta eddig az általa kitűzött célt elérni. A közeljövőben aligha lehet tartós békét elérni a régióban – írta a Vedomosztyi című orosz napilap szerdán a minszki tárgyalások új fordulója kapcsán.
Írhatok-e magyar nyelven tesztet a független tesztelés (a központi érettségi/felvételi eljárás) és az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgák során?
A fehérorosz államfő kedden tagadta, hogy ellentétek lennének közte és az orosz elnök között, és kijelentette, hogy őt nem lehet akarata ellenére eltávolítani posztjáról.
Az orosz államfő felszólította kedden az Oroszország szövetségeseiből álló Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) tagállamait, hogy készüljenek fel az Iszlám Állam jelentette fenyegetésekre.
Ha a gyerek már ukrán iskolába jár, menet közben is kérvényezhető az, hogy a továbbiakban magyarul tanuljon? A tannyelv megválasztásának joga, azaz az anyanyelven (esetükben: magyarul) folyó oktatás kérelmezésének lehetősége az oktatási folyamat bármely szakaszában lehetséges. Ez azt jelenti, hogy ha például egy ukrán tannyelvű iskola valamely osztályában több magyar ajkú gyermek tanul, a szülők…
A „nagy ukrajnai” valóság összevetése a kárpátaljai reáliákkal évek óta népszerű műfaja az ukrán újságírásnak.
Az orosz külügyminiszter azzal vádolta pénteken a Nyugatot, hogy megsérti az ukrajnai válság rendezésében vállalt kötelezettségeit.
Óvatosságra intett Orbán Viktor miniszterelnök az oroszországi válság lehetséges következményeinek megítélését illetően: mint csütörtök késő este Brüsszelben újságíróknak elmondta, az orosz devizatartalékok és az orosz katonai képességek rendkívül erősek, az orosz gazdaság újjászervezhető, Oroszország továbbra is komoly ország, amelyet megfelelő súlyán kell kezelni.
Veszélyes lehet Vlagyimir Puytin orosz elnök sarokba szorítása az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, ugyanakkor a válság intenzitása csökkent az elmúlt időben – hangzott el egy az ukrajnai helyzetről rendezett beszélgetésen, csütörtökön Budapesten.
End of content
End of content