Nyelvi jogaink: borítékok címzése
Ha Magyarországra küldök levelet, milyen nyelven címezhetem meg a borítékot?
Ha Magyarországra küldök levelet, milyen nyelven címezhetem meg a borítékot?
„A néhány héttel ezelőtti Ukrajna-határozat óta az országban a helyzet nem javult, sőt nagymértékben romlott” – hívta fel a figyelmet tegnap délutáni plenáris felszólalásában Bocskor Andrea kárpátaljai származású fideszes EP-képviselő. Bíztató, hogy Európa komoly erőfeszítéseket tesz az ukrán-orosz konfliktus diplomáciai megoldására. Látható tehát, hogy az Európai Unió a tárgyalásos politikai megoldást támogatja és a mielőbbi…
Moszkvában meg vannak győződve arról, hogy az ukrán válság politikai megoldással ér véget – jelentette ki az orosz külügyminiszter, miután szerdán görög kollégájával, Nikosz Kociasszal tárgyalt Moszkvában.
A kijevi vezetés készen áll arra, hogy hadiállapotot vezessen be Ukrajna egész területén, ha tovább romlik a helyzet a keleti országrészben – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök szerdán, a kormány kibővített ülésén, amelyre a megyei állami adminisztrációk vezetőit is meghívták.
Nem egyszer foszlatta szét a fegyvernyugvás reményét „politikai szabotázs” az ukrán válságban, de a szerdára tervezett minszki német-francia-ukrán-orosz csúcstalálkozó előtt remélhetőleg nem történik ilyen – mondta a német külügyminiszter kedden Berlinben.
Barack Obama amerikai és Petro Porosenko ukrán elnök egyetért abban, hogy Oroszországnak be kell tartania a szeptemberi minszki egyezménybe foglalt vállalásait, amelyeknek alapjául kell szolgálniuk az ukrajnai válság tárgyalásos rendezésének – közölte kedden a Fehér Ház.
Feladhatok-e magyar nyelvű táviratot bel- vagy külföldre?
Állást foglalt az európai határok megváltoztathatatlansága mellett hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár.
Most még van esély az ukrajnai konfliktus békés, politikai rendezésére, és Magyarország elkötelezett e mellett – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Az MSZP szerint a kormánynak megfontoltnak és egyértelműnek kell lennie a kérdésben.
Senki sem beszélt, és senki sem beszélhet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel ultimátumok nyelvén – szögezte le hétfőn Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő, cáfolva azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Angela Merkel német kancellár minapi moszkvai látogatása alkalmával ultimátumot intézett Putyinhoz.
End of content
End of content