A KMKSZ Ifjúsági Szervezetének első közgyűlése
2014. augusztus 15-én tartotta első közgyűlését a KMKSZ Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ).
2014. augusztus 15-én tartotta első közgyűlését a KMKSZ Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ).
Újra kell indítani az ukrán válság politikai rendezésének folyamatát és ki kell dolgozni a tartós fegyvernyugváshoz elvezető út tervét – közölte a német külügyminiszter vasárnap Berlinben az ukrán, az orosz és a francia külügyminiszterrel kezdett tárgyalás előtt.
Azoknak a közigazgatási egységeknek a területén, ahol a magyar nyelv regionális státussal rendelkezik (vagyis ahol a magyar anyanyelvűek aránya eléri a 10%-ot), a nyilvános eseményeken, rendezvényeken szabadon használható a magyar nyelv.
Az ukrán elnöki hivatal továbbra sem zárja ki annak lehetőségét, hogy Oroszország Ukrajna elleni közvetlen katonai beavatkozás ürügyéül használhatja fel a kelet-ukrajnai lakosság megsegítésére indított segélyszállítmányát.
Erre egyértelműen igen a válasz.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár felszólította csütörtökön Oroszországot, hogy a kelet-ukrajnai válság további mélyítése helyett inkább a helyzet stabilizálására összpontosítsa erőfeszítéseit.
Azoknak a közigazgatási egységeknek a területén, melyeken belül a magyar nyelv regionális nyelvi státussal bír, az ilyen rendezvényeken teljes joggal használható nyelvünk.
Ukrajna helyi önkormányzatokról szóló törvénye (Закон України про місцеве самоврядування в Україні) 26. cikk 1. pontja 50. bekezdése szerint a helyi önkormányzatnak joga van határozatot hoznia arról, hogy – az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvény rendelkezéseivel összhangban – milyen nyelven folynak a testület ülései.
Valerij Luncsenko megyei kormányzó szerint csak békés megmozdulásoknak van helye a megyében.
Valerij Heletej a BBC hírcsatornának úgy nyilatkozott, hogy az ukrán hadak jelentős sikereket értek el az oroszbarát szakadárokkal vívott harcokban.
End of content
End of content