NATO: a katonai akció a nemzetközi jog megsértése
Az Ukrajna területén végrehajtott orosz katonai akció sérti a nemzetközi jogot – állapítják meg vasárnap este kiadott közös közleményükben a NATO-szövetségesek.
Az Ukrajna területén végrehajtott orosz katonai akció sérti a nemzetközi jogot – állapítják meg vasárnap este kiadott közös közleményükben a NATO-szövetségesek.
A hadseregnél teljes harckészültséget, az országban mozgósítást rendeltek el.
A Nemzetközi Valutaalap szerint Ukrajna jelenlegi gazdasági helyzete nem ad okot a kétségbeesésre – jelentette be az IMF elnöke, Christine Lagarde Varsóban.
Az ENSZ BT-nek az ukrajnai helyzettel kapcsolatos, a politikai rendezést sürgető felhívása a jelek szerint süket fülekre talált.
Ukrajnának mintegy 5 milliárd euróra van szüksége a gazdasági összeomlás elkerülése érdekében.
Miközben Kijevben a honatyák kormányt alakítottak, a krími törvényhozás vezetői fegyverek árnyékában tanácskoztak.
Az ideiglenes kormány kudarcra van ítélve, három-négy hónapon belül nem fogja tudni majd végezni a munkáját, mivel népszerűtlen határozatokat kell meghoznia – mondta Olekszandr Turcsinov megbízott államfő február 26-án a Majdan színpadán.
Miközben az ország nyugati és középső régióiban az élet fokozatosan normalizálódik, keletről még mindig tüntetésekről érkeznek hírek.
A Majdan aktivistái és az ukrán mentőszolgálat munkatársai saját programot dolgoztak ki az ukrán belügyminisztérium megreformálására.
Dmitro Jaros pályázik a hatalmi blokk miniszterelnök-helyettesi posztjára – tudatta Mustafa Nayem újságíró.
End of content
End of content