Ötből négyen szívesebben beszélnek szemtől szemben, semmint telefonon
Az emberek 81 százaléka inkább kommunikál személyesen, mint telefonkészülék segítségével.
Az emberek 81 százaléka inkább kommunikál személyesen, mint telefonkészülék segítségével.
Az éhes, fáradt, koszos és a félelemtől mozdulni nem tudó Miriam Rosenthal négyhónapos terhes volt, amikor egy SS tiszt hangszóróval a kezében megjelent a barakk bejárata előtt. „Minden terhes nő, felállni! – üvöltötte. „Élelmiszer-fejadagotokat megdupláztuk.” „Minden nő, még aki nem volt terhes, az is előrelépett, de én nem. A mellettem álló fiatalabb unokatestvérem megkérdezte: mit…
Ezúttal egy olyan portálról, a versii.com-ról választottunk írást rovatunkba, amelynek szerzői jellemzően a Régiók Pártjához állnak közel. Az alábbi cikket jegyző Jegor Szmirnov politikai beállítottságát ily módon talán meg lehet kérdőjelezni, az ukrán társadalomra vonatkozó számos megállapítása azonban igen találó és kétségtelenül helytálló, érdemesek arra, hogy néhányat közülük olvasóink figyelmébe ajánljunk.
A migráció nagyon sok országban jelent gondot, a jelenség a szegény államokból forrásokat von ki, hiszen legtehetségesebb fiaik-lányaik külföldre távoznak és ott kamatoztatják tudásukat – hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke a Történész Világszövetség (CISH) budapesti közgyűléséhez kapcsolódó csütörtöki, az elvándorlásnak szentelt konferencia megnyitóján, amelyen megjelent Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete.
A 2012-es év nagyon fontos Ukrajna számára. Nyáron szervezték meg a Futball Európa-bajnokságot, amely remek marketing-lehetőségekkel szolgált az ország számára. Ugyanakkor a nemzetközi figyelem az ukrán belügyek miatt is az országra irányult, leginkább a bebörtönzött volt miniszterelnök, Julija Timosenko miatt.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nyílt levélben fordul Mikola Azarovhoz, a Régiók Pártja (PR) elnökéhez.
A kint dolgozó orvosok csupán 2 százaléka tervezi, hogy két éven belül hazatelepül.
A romániai megkérdezettek 43 százaléka inkább baráti, 38 százalékuk pedig inkább ellenséges országnak látja Magyarországot, de 77 százalékuk nem bízik, illetve nagyon nem bízik a szomszédos országban – derül ki az IRES közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből.
A magyarok értékelik a legrosszabbnak mind az ország gazdasági állapotát, mind pedig a saját anyagi helyzetüket a négy visegrádi ország lakosai közül – derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group, Közép-Európai Véleménykutató Intézetek Csoportja) kutatási együttműködés keretében készült legfrissebb TÁRKI kutatásból.
A magyarok hagyományosan a hatalompártokra szavaznak – írja a Viktor Baloga pártjához, az Egységes Középhez (JeC) közel álló mukachevo.net internetes portál választási propagandajegyzetének szerzője.
End of content
End of content