Oktatás

  • Bírósághoz fordulnak a rezidensek

    Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) vezetősége arra kötelezi az államilag támogatott képzésben, szakmai gyakorlat előtt álló, egészségügyi karán tanuló egyetemistákat, hogy kérvényezzék oktatásuk szerződéses alapra való helyezését: fizessenek tandíjat a szakmai gyakorlatért.

  • Abakusz tábor Beregszászban

    Tizenhatodik alkalommal szervezte meg az idén augusztus 5-ei kezdettel induló Abakusz tábort a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ). A matematika tábornak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RF KMF) ad otthont. Idén 55 gyerek üdül az Abakusz táborban, akik érdekesebbnél érdekesebb matematikai témakörökkel bővíthetik tudásukat.

  • A Kölcsey-akadémia bezárta kapuit

    Július 26-án fejezte be munkáját a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett XII. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia II. turnusa, s ezzel együtt erre a nyárra véget ért a továbbképzés is.

  • Többen járnak különórákra a külső független tesztelés miatt

    Az iskolákban elérhető tudásszint nem kielégítő sok felvételizni kívánó számára, ezért egyre gyakrabban fordulnak felkészítő tanárokhoz. A különórára járók számának növekedése elsősorban mégis a független tesztelés bevezetésével magyarázható, hiszen a jó vizsgaeredmények nélkül meghiúsulhatnak az egyetemi diplomáról szóló álmok.

  • „A nemzet sorsa a tanítók kezében van…”

    Július 22-én kezdetét vette a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett XII. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia II. turnusa. A tanítók, óvoda-, dráma- és zenepedagógusok, iskolai könyvtárosok és informatikusok után július 22–27-e között az angol, biológia, magyar, matematika, történelem és ukrán szakos tanárok továbbképzésére került sor.

  • Harci bemutató a Mikes-táborban

    Ostorpattogástól és kürtszótól volt hangos július 18-án a Nagyberegi Tájház. A Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótáborban a Békéscsabai Történelmi Íjászkör tagjai Kész Barnabással és a helyi hagyományőrzőkkel közösen tartottak széles körű bemutatót őseink viseletéről, harcmodoráról.

End of content

End of content