A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének felhívása
Kedves magyar kis- és nagycsaládosok!
Kedves magyar kis- és nagycsaládosok!
Elindult az Ifjúsági Üzleti Program (IÜP), mely a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány közös szervezésében hatodik alkalommal kerül megrendezésre június 24. és 29. között.
Sapienti sat néven szervezett közösen tábort 2013. június 16-19. között a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RF KMF) Beregszászban.
Az ukrán oktatási minisztérium megváltoztatta a mesterképzésre való jelentkezés szabályait.
2013. június 12-én megtartotta soros ülését a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöksége.
Az oktatásügyi minisztérium két évvel ezelőtti rendelete értelmében a tanulók több mint 30 féle szakmát tanulhatnak az iskolákban.
A 2013. évi külső független tesztelés eredményeit június 18-ától teszik közzé az interneten.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) szakszervezeti bizottságának vezetőjét, Adriana Zavagyakot zsarolással és provokációval, a diákközösséget is érintő korrupcióval vádolják.
Kárpátalja minden járásából érkeztek megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező tanárok, hogy értékeljék a külső független ukrán nyelv és irodalom vizsga résztvevőinek eredményeit.
75 millió és 76,399 millió hrivnya értékben írt alá szerződést iskolabuszok beszerzéséről az ukrán oktatási minisztérium a Boriszpili Gépjárműgyárral, valamint az AIS-Stolica társasággal. A 200 iskolabuszból 6 kerül Kárpátaljára.
End of content
End of content