Magyarországi fiókintézetet nyitna az UNE
Egészségügyi kar nyitását tervezi Nyíregyházán az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) – olvasható az UNE hivatalos honlapján.
Egészségügyi kar nyitását tervezi Nyíregyházán az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) – olvasható az UNE hivatalos honlapján.
Punykó Mária neve kevés kárpátaljai ember számára ismeretlen. Lelkesedése és segítőkészsége méltán teszi közkedvelt emberré.– Hogy ilyenné lettem, és azt teszem, amit, felnevelő környezetemnek, és elsősorban Drávai Gizi néninek köszönhető – vallja. – Akár rossz az, amilyenné lettem, akár jó, tőle ered.Drávai Gizella személyisége, példaértékű tanári magatartása sokakra volt hatással. Punykó Mária mindenki Gizi nénijét…
Muzsaly neve 1232-ben bukkan fel először, s már ekkor két részből állt, keleti, nagymuzsalyi részét királyi népek lakták, a nyugati, kismuzsalyi részét, ötekényi földet, azaz 750 holdat II. Endre király hűséges emberének, Legirnek adományozza.
Mint ismeretes, a következő tanévben az általános iskola 5. osztályától bevezetik a második idegen nyelv oktatását Ukrajnában. Miután a kárpátaljai magyar iskolákban a magyar mint anyanyelv mellett az ukránt is oktatják államnyelvként, ehhez adódik harmadikként a kötelezően oktatandó idegen nyelv. A második idegen nyelv bevezetésével így az iskolásoknak már négy nyelvet kell tanulniuk ősztől, ami…
Illés Béla, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának dékánja is előadást tartott a május végén, az ukrajnai Harkovban rendezett XXI. microCAD nemzetközi tudományos konferencián.
Az Iskolák: a jövő partnerei nemzetközi program keretében az ungvári lingvisztikai gimnázium együttműködési szerződést írt alá a német nyelv közös kutatásáról a lengyelországi Olsztyn gimnáziumával.
Írásos fellebbezést nyújthatnak be az ukrajnai külső független tesztelésben részt vevő tanulók, amennyiben kétségbe vonják az eredményük objektív értékelését.
Az iskolai tanév végén a tanulók közös nyári táborozással pihenik ki a tanulás fáradalmait, mielőtt búcsút mondanának egymásnak és az iskolának a nyári szünet erejéig.
A fokozatot szerzett PhD-hallgatók nyomon követésének módszertanáról, a nyomon követés eredményeinek tanulságairól és tudománypolitikai hasznosításáról tartott tudományos eszmecserét az MTA, a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) és az Országos Doktori Tanács (ODT).
A kárpátaljai szórványmagyarság számára különösen fontosak az anyanyelvi oktatási intézmények, hiszen az önmagukban is vegyes lakosságú, ráadásul teljesen ukrán-ruszin községektől, városoktól övezett településeken élő magyarok hatványozott mértékben ki vannak téve a beolvadás veszélyének.
End of content
End of content