Ősztől hallgatói jeggyel fizethetnek a diákok a boltokban
Az új elektronikus jegyek egyesítik a bankkártyát és a diákigazolványt – olvasható a Szevodnya napilap június elsejei bejegyzésében.
Az új elektronikus jegyek egyesítik a bankkártyát és a diákigazolványt – olvasható a Szevodnya napilap június elsejei bejegyzésében.
Május 18-án immár harmadik alkalommal került sor a Nemzetközi Főiskolai és Egyetemi Kommunikációs, Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyre a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) szervezésében Budapesten, a főiskola épületében. A versenyen összesen kilenc anyaországi és két külhoni csapat indult tíz felsőoktatási intézmény képviseletében. Meghívást kapott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola is.
Miután a felsőoktatási intézményekben az újfajta érettségi, a külső független tesztelés bevezetése miatt értelmetlen felvételi kenőpénzt követelni, mostanság azért kell fizetnie az ember gyermekének, hogy benn is maradjon az adott egyetemen vagy főiskolán.
Idén az eddiginél szigorúbban fogják ellenőrizni az emelt szintű érettségi tesztek megírására kijelölt helyiségeket.
Diáknapok néven szervezett ismét rendezvénysorozatot május 20-23 között a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ).
Dmitro Tabacsnik oktatásügyi miniszter a Miniszteri Kabinet hétfői ülésén bejelentette, hogy május 27-re minden feladatot elvégeztek a Nemzeti Terv 2013. január–május időszakára előírt teendők közül.
Elérkezett a diplomavédések időszaka az ukrajnai felsőoktatásban tanuló hallgatók számára. Ilyenkor azok a társaságok, az úgynevezett szellemírók is belelendülnek a munkába, akik megrendelésre készítenek diploma- és évfolyammunkákat – ahogyan erről számos, a világhálón megjelenő hirdetés is árulkodik.
Összesen negyvenmillió forinttal támogat öt külhoni magyar pedagógusszervezetet az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága.
Ukrán nyelvű érettségi és 9. osztályos kibocsátó bizonyítványokat vehetnek kézhez idén is a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák végzős diákjai. Hiába kérvényezték szüleik az ukrán–magyar kétnyelvű okmányok kiállítását, amit a tavaly nyáron elfogadott nyelvtörvény tett – elvben – lehetővé a számukra.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem téli tanulmányi időszakának lerövidítése miatt a diákok kényszervakációja decembertől gyakorlatilag február utolsó harmadáig tartott. Az UNE vezetői most újfent úgy döntöttek, hogy a diákok ösztöndíján spórolnak.
End of content
End of content