Folyik a jelentkezés a független tesztelésre
Aki a felsőoktatásban szeretné folytatni a tanulmányait Ukrajnában, annak mindenképpen jelentkeznie kell a független tesztelésre! Ezt 2013. január 4-től március 5-ig lehet megtenni.
Aki a felsőoktatásban szeretné folytatni a tanulmányait Ukrajnában, annak mindenképpen jelentkeznie kell a független tesztelésre! Ezt 2013. január 4-től március 5-ig lehet megtenni.
A Tiszaásványi Általános Iskola a 2012-es évben több pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alaphoz a kisösszegű és a központi keret terhére. A négy beadott anyagból egy elbírálása pozitív lett.
Nyílt levél érkezett a mukachevo.net szerkesztőségének címére, melyet az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) rektorához intéztek. A levélben azt kérik, hogy az intézmény vezetője figyeljen oda R. A. Oficinszkij professzor tevékenységére.
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT), a szerbiai magyarok kisebbségi önkormányzata és a magyar kormány januárban kezdi meg az egyeztetéseket a szabadkai egyetem létrehozásáról – írta a Magyar Szó című délvidéki napilap hétvégi számának internetes oldalán.
Viktor Janukovics aláírta a 2013-as ukrán elnöki ösztöndíj odaítéléséről szóló rendeletet. A 80 pályázó közül idén először két fiatal kárpátaljai művész, Durda Olga és Zubenko Andrij kerámiaművészek is részesülnek az ösztöndíjban.
2012-ben az Ungvári 5. Számú Középiskola megkapta az idegen nyelveket elmélyülten oktató iskola státuszát. A tanulók kötelezően két idegen nyelvet tanulnak. Régebben ez az angol és a francia nyelv volt.
A KMKSZ 2005 szeptemberében hozta létre a Fodó Sándor-ösztöndíjat, ezzel tisztelegve első, alapító elnöke emlékének. A pályázaton olyan diákok vehetnek részt, akik kárpátaljai felsőoktatási intézményben tanulnak, s tanulmányaik mellett jelentős közösségi szervező munkát végeznek a magyarság érdekében – ezáltal méltó örökösei Fodó Sándor szellemi hagyatékának. Az egy tanévre szóló, havi 400 hrivnya juttatást jelentő ösztöndíjat…
Az Felvin (www.felvi.hu) már elérhetők a felvételi szabályokat és az intézmények által 2013 szeptemberére meghirdetett képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztatók.
A Dél-Londonban élő Bennél tizenegy éves korában alakult ki a pánikrohamokkal járó „iskolafóbia” – írja a Daily Mail. A középiskola első három évében csak akkor tudott az iskolában maradni, ha édesanyja az autóban várt rá: minden óra után ki is ment hozzá.
Ki gondolta volna harminc évvel ezelőtt, hogy szülőföldünk bármelyik iskolájában karácsonyi ünnepségre kerüljön sor? Elpusztíthatatlannak tűnt a Szovjetunió, megdönthetetlennek a vallást is üldöző kommunista rezsim. Ám a Mindenható megmutatta, hogy egy isten- és emberellenes szuperhatalmat is el lehet söpörni, s a tanintézetek kapui újból megnyílnak a keresztyénség/kereszténység előtt.
End of content
End of content