Három hónapra bezárják az UNE főépületét
Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) főépületének új és régi szárnyairól van szó, a közelében található fogorvos-tudományi szak viszont rendesen működik majd.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) főépületének új és régi szárnyairól van szó, a közelében található fogorvos-tudományi szak viszont rendesen működik majd.
Mészáros Tímea, magyar szakos tanár a szórványvidék magyar nyelvű oktatásának elkötelezett pedagógusa. Néhány évet Kőrösmezőn tanított, 2012-től pedig a bustyaházi Szent Erzsébet Óvoda óvónője.
A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága 2012-t a külhoni magyar óvodák évének nyilvánította.
November 27-én, kedden Mihajlo Ljasko, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal helyettese és Braun Béla, a járási tanács alelnöke Somba látogattak.
A fenti címet viselte az a rendhagyó alkalom, melyet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola végzős nappali tagozatos angol szakos hallgatói szerveztek november 27-én a főiskola Filológiai Tanszékének Angol Nyelv és Irodalom Tanszéki Csoportjával közösen.
A napokban az érettségizni és felvételizni készülők hasznos információkat szerezhettek honlapunkon a jövő évi felvételi szabályokról.
10 millió hrivnya hiányzik az ukrán állami költségvetésből.
November 22-én Ukrajna Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sport Minisztériumának képviselői Lembergbe hívták össze Nyugat-Ukrajna felsőoktatási intézményeinek képviselőt, hogy a tárca tájékoztatást nyújtson a 2013. évi felvételi eljárás menetéről, sajátosságairól, újításairól. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát Csernicskó István és Vass Ilona rektorhelyettesek, Buda Zsuzsanna, a felvételi bizottság felelős titkára, valamint Pallay Ferenc és Füzesi…
Fegyir Vascsuk professzort, eddigi megbízott rektort választotta az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) vezetőjévé az oktatási intézmény kollektívája tegnapi konferenciáján.
Játékos és egyben ünnepélyes keretek között felavatták a BMG elsős diákjait.
End of content
End of content