Kamionnyi adomány Egerből a kárpátaljai Nagyszőlősre
Kamionnyi adományt, számítógépeket, kiságyakat és könyveket indított útjára a kárpátaljai Nagyszőlősre Eger önkormányzata – tájékoztatta pénteken az MTI-t a polgármesteri hivatal médiareferense.
Kamionnyi adományt, számítógépeket, kiságyakat és könyveket indított útjára a kárpátaljai Nagyszőlősre Eger önkormányzata – tájékoztatta pénteken az MTI-t a polgármesteri hivatal médiareferense.
Ahogy azt honlapunkon már korábban olvashatták, augusztus 13-18. között 34 gyereket fogadott a II. Keresztyén Balázs olvasótábor.
Nemrégiben Dmitro Tabacsnik oktatásügyi miniszter azzal dicsekedett, hogy az ő irányításának köszönhetően Ukrajnában 476 óvodát nyitottak meg és egyetlen egyet sem zártak be.
Azon, hogy drámatanulás az irodalomórák feladata, senki sem lepődik meg.
Az Oktatásügyi Minisztérium eldöntötte, hogy az új tanév 2012. szeptember 1-jén, szombaton, a Tudás Napján kezdődik majd- közölte az osvita.ua honlap.
Immáron második alkalommal vette kezdetét a Keresztyén Balázs olvasótábor Beregszászon.
Előzőleg már hírt adtunk arról, hogy a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében ez év július 1-jén kezdetét vette a több turnusban zajló jutalomtáboroztatás, melynek révén megyénk legtehetségesebb magyar iskolásai egy hetet tölthetnek el a Balaton partján lévő Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrumban. Az utolsó turnus résztvevői augusztus 5-ének reggelén Beregszászból, a római katolikus templom melletti…
Középfokú nyelvvizsgának ismerik el Magyarországon, ha egy külhoni diák sikeresen leérettségizik az adott ország államnyelvéből.
Idén nem vették figyelembe a kárpátaljai magyar iskolába járó felvételizők emeltszintű érettségi eredményeit és a nyelvvizsgáit.
Ukrajnában kevés azon diákok száma, akik be is tudták bizonyítani, hogy megérdemelték a kapott érmet.
End of content
End of content