Segít az államtitkárság a külhoni magyar érettségizőkön
Középfokú nyelvvizsgának ismerik el Magyarországon, ha egy külhoni diák sikeresen leérettségizik az adott ország államnyelvéből.
Középfokú nyelvvizsgának ismerik el Magyarországon, ha egy külhoni diák sikeresen leérettségizik az adott ország államnyelvéből.
Idén nem vették figyelembe a kárpátaljai magyar iskolába járó felvételizők emeltszintű érettségi eredményeit és a nyelvvizsgáit.
Ukrajnában kevés azon diákok száma, akik be is tudták bizonyítani, hogy megérdemelték a kapott érmet.
Héder Karolinának hívnak, 21 éves vagyok és harmadikos gyógyszerésztan-hallgató az Ungvári Nemzeti Egyetemen.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében három turnusban 159 kárpátaljai diák üdülhet idén nyáron a Balaton partján, Zánkán.
Ebben az évben is megrendezésre kerül 2012. augusztus 6 -11. között a Jankovics Mária Alkotótábor.
Az intézmény pálinkamester szakmérnök, illetve szaktanácsadó képzése 2012 őszétől levelező tagozaton várja a pálinkakészítés iránt érdeklődőket.
A modern magyar iskoláztatás története az 1777-es Ratio Educationisszal kezdődik. Azóta sok minden változott, de néhány dolog maradt a régiben. Lássuk, hogyan alakult az iskolarendszer az elmúlt évszázadok folyamán.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) bázisán ez év szeptemberétől ismételten gazdálkodási és menedzsment (közgazdász) szakot indít a Nyíregyházi Főiskola (NYF). Ennek kapcsán július 31-én a képzésről, illetve a jelentkezés feltételeiről tartottak részletes tájékoztatást a NYF munkatársai.
Július 30. és augusztus 4. között a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében, a Bethlen Gábor Alap, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, s a Dorcas Jótékonysági Alapítvány támogatásával ismét megrendezésre került az Abacus Matematikatábor, melynek idén is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, illetve a Kölcsey Ferenc Szakkollégium adott otthont. A tábor megnyitóján dr. Orosz Ildikó, a…
End of content
End of content