Négynapos iskolahét, szabad péntek: ez az új trend
Jobban teljesítenek a diákok matematikából és olvasásból, ha öt helyett csupán heti négy napot járnak iskolába – tette közzé egy friss tanulmány eredményét a The Atlanta Journal-Constitution.
Jobban teljesítenek a diákok matematikából és olvasásból, ha öt helyett csupán heti négy napot járnak iskolába – tette közzé egy friss tanulmány eredményét a The Atlanta Journal-Constitution.
Március 1-jén az UNE tudományos könyvtárának olvasótermében találkozott egymással Ukrajna Oktatási és Tudományügyi, Ifjúságügyi és Sport Minisztériumának első helyettese, Jevhen Szulima, valamint az intézmény diákjai és tanárai.
Olyan gyorsan változik a világ, hogy alig lehet megjósolni, milyen tudásra lesz szükségük a mai tízéveseknek, mire felnőnek.
Február 24-én, pénteken, a PADIJUN-ban (Gyermek- és Ifjúsági Palota) megrendezésre került „Az Év Tanára 2012” XVII. Ukrajnai verseny második szakaszon belüli II. fordulójának az összegzése.
Az Irka című gyermeklap idei első száma még színesebb, négyszínnyomásos borítóval csábítja olvasásra, szórakoztató időtöltésre a kárpátaljai iskolásokat és óvodásokat.
Karácsony Sándort olykor zavaros és káros gondolatok terjesztésével szokás meggyanúsítani, pedig csak olyan nyelvészeti leírást készített, ami megelőzte korát.
2012. február 25-én a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében tizedik alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárosok konferenciája. A rendezvény lebonyolítására a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) Apáczai Csere János Könyvtárának olvasótermében került sor. A konferencia résztvevőit dr. Orosz Ildikó, a KMF elnöke köszöntötte.
A kárpátaljai szórványvidék iskoláiban magyarul oktató pedagógusok számára tartottak háromnapos konferenciát a napokban Beregszászon, a tanácskozáson fő témaként a szókincsfejlesztés és identitáserősítés szerepelt.
Ukrajna miniszterelnöke, Mikola Azarov március 1-én látogat Kárpátaljára.
Az iskolaválasztás komoly gondot jelent szülőnek, diáknak egyaránt.
End of content
End of content