Az SZBU őrizetbe vette a legnagyobb ukrán helikoptergyár elnökét
Azzal gyanúsították meg, hogy illegálisan szállítottak katonai célú alkatrészeket az orosz légierő gépeihez.
Azzal gyanúsították meg, hogy illegálisan szállítottak katonai célú alkatrészeket az orosz légierő gépeihez.
A napenergiáé pedig mintegy 40-50 százalékkal csökkent a háború miatt.
A nőtestének 40 %-án harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.
A felszólítás nem elég, fegyverekre és szankciókra van szükség – véli az ukrán elnöki iroda vezetője.
Már minden megtakarítási lehetőséget kimerítettünk – nyomatékosította Smihal.
Tajani megismételte, hogy továbbra is Kijevet támogatja.
A lángok 30 négyzetméteren megsemmisítették az épület tetőszerkezetét.
Az autó két utasa, egy 20 és egy 21 éves férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A Puskás Akadémia 4-2-re kikapott hazai pályán a Ferencvárostól.
A hét második felében végrehajtott orosz támadások „nagyon széles körűek” voltak.
End of content
End of content