Kuleba: nagyon rossz a katonai helyzet Kelet-Ukrajnában
Kuleba szerint Kijevnek sürgősen nehézfegyverekre van szüksége.
Kuleba szerint Kijevnek sürgősen nehézfegyverekre van szüksége.
A határozat ugyanakkor nem irányoz elő Oroszország elleni konkrét büntetőintézkedéseket a WHO-n belül.
Kannába nem, csak gépjárműbe lehet tankolni.
A megyébe költözött át a háborús területekről áttelepült cégek 45 %-a.
A menekülteknek minden szükséges segítséget megad a magyar kormány.
Továbbra is elérhető a megállapodás az EU tagországai között arról, hogy a közösség együtt vezessen be embargót az orosz kőolajra
Az ukrán elnök megjegyezte, hogy „már nem 1938-at írunk”.
Szerda délután állították le a keresést.
A balesetet okozó sofőr ma reggel a kórházban elhunyt.
Mi ünnepelni való van azon, ha valakit, akit szerettünk, elveszítünk?
End of content
End of content