Öt nap alatt 32 ittas vezetőt büntettek meg Kárpátalján
A jogsértők után kiszabott bírság teljes összege 697 000 hrivnya.
A jogsértők után kiszabott bírság teljes összege 697 000 hrivnya.
Az egyházfő arra kérte a fiatalokat, „zajongjanak”, vagyis hallassák hangjukat a világ szebbé és emberségesebbé tételében.
Zárjegy nélküli cigarettát szállító kisbuszt állítottak félre igazoltatás céljából Tiszaborkúton.
Lewis Hamilton nyolcpontosra csökkentette lemaradását Max Verstappennel szemben.
A Volkswagen Passat sofőrje, valamint két utasa a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint „mesterséges hisztériakeltés” zajlik.
Jegygyűrűt már az ősi egyiptomiak is használtak, akik a körre mint az örökkévalóság szimbólumára tekintettek.
Idén eddig 147 büntetőeljárást indítottak ez ügyben, ebből 38-at novemberben.
Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke szerint Oroszország több mint 92 ezer katonát vont össze az ukrán határok közelében.
A soron következő mérkőzésekre az eddig másodedzőként tevékenykedő Michael Carrick veszi át a csapat irányítását.
End of content
End of content