Karantén a Técsői járásban
Az intézkedésről február 15-én döntött a Técsői Járási Állami Közigazgatási Hivatal járványügyi bizottsága – közölte a mukachevo.net internetes hírportál.
Az intézkedésről február 15-én döntött a Técsői Járási Állami Közigazgatási Hivatal járványügyi bizottsága – közölte a mukachevo.net internetes hírportál.
Eredménytelenek az Oroszország ellen az ukrajnai válságban folytatott tevékenysége miatt kivetett európai uniós (EU-) szankciók, és mindenkinek ártanak – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő szombaton az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC), változást sürgetve az EU Oroszország-politikájában.
Szeretnénk köszönetünket kifejezni a Magyar Kormánynak, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy támogatta a Badalói Református Egyházközségben a Gyermekhét megvalósítását, a gyülekezeti terem elektronikai modernizációja révén. Köszönjük szépen! Isten áldását kívánjuk munkájukra! A Badalói Református Egyházközség
Vlagyimir Putyin orosz elnök nyíltan rákérdezett ukrán hivatali partnerénél, Volodimir Zelenszkijnél arra, hogy Kijev hajlandó-e végrehajtani a délkelet-ukrajnai válság rendezéséről megkötött minszki megállapodásokat – közölte a Kreml sajtóosztálya pénteken a két vezető között lezajlott telefonbeszélgetésről.
A Kárpátaljai Megyei Hidrometeorológiai Központ előrejelzése szerint február 15-én ködös idő lesz, csapadék nélkül – olvasható a mukachevo.net internetes hírportál bejegyzésében.
Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon tárgyalt pénteken, megvitatták a tavaly decemberben Párizsban a kettejük, valamint a francia államfő és a német kancellár részvételével megtartott, úgynevezett „normandiai négyek” csúcstalálkozóján elért egyezségek teljesítését, valamint egy következő normandiai csúcs lehetőségét – hozta nyilvánosságra az ukrán elnök hivatala.
Az ötből három súlycsoportban arany-, kettőben pedig bronzérmet nyertek az orosz versenyzőnők a római birkózó Európa-bajnokság csütörtöki napján.
Bár a zöldségfogyasztás kifejezetten egészséges, sokan felnőttként sem tudnak rászokni. Vannak, akik a zöldségek ízét vagy textúráját nem szeretik, mások egyszerűen csak sokkal szívesebben esznek valami mást. Mit tegyünk, ha ennek ellenére szeretnénk egészségesen táplálkozni?
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) idén is megszervezte a szórványvidéken oktatók konferenciáját. Az eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) ad otthont február 14-16-a között.
Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) hivatala a legnagyobbak közé tartozó amerikai és izraeli magánvállalatokkal kezd együttműködést a kiberfenyegetések elleni küzdelemben – közölte Olekszij Danyilov, a testület vezetője.
End of content
End of content