Hét halálos áldozata van az influenzának
Ukrajnában terjed az A típusú influenza, mely eddig hét halálos áldozatot követelt – írja az UNIAN ukrán hírügynökség.
Ukrajnában terjed az A típusú influenza, mely eddig hét halálos áldozatot követelt – írja az UNIAN ukrán hírügynökség.
A járási állami hivatal 688 személyt menesztett állásából a decentralizációt célzó alkotmánymódosítás miatt Kárpátalján – adta hírül január 17-én a Zakarpattya Online internetes hírportál.
A Teherán közelében Irán által tévedésből lelőtt ukrán utasszállító repülőgép katasztrófájából nem szabad politikai ügyet csinálniuk azoknak az országoknak, amelyeknek állampolgáraik vannak az áldozatok között – jelentette ki pénteken az iráni külügyminisztérium szóvivője.
Az egykori Osztrák-Magyar Bank épületébe költözött az OTB bank munkácsi fiókja, melynek egyidejűleg kultúrtörténeti és banktörténeti jelentősége van.
Olekszij Honcsaruk lemond miniszterelnöki posztjáról. A hírt maga Honcsaruk jelentette be közösségi oldalán.
A mesterséges intelligencia rohamléptekkel fejlődik, ami a technológia szempontjából rendkívül hasznos, az embereknek azonban komoly fejtörést okozhat. A cégvezetők optimisták az automatizált rendszerek bevezetésével kapcsolatban, ez azonban sokak állásába kerülhet a közeljövőben.
Milák Kristóf és Hosszú Katinka személyében a férfiaknál és a nőknél is úszót választott a 2019-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
Az ukrán rendőrség kezdeményezi egy nemzetközi nyomozócsoport felállítását, amelybe meghívja az FBI szakembereit is annak kivizsgálására, hogy valóban történt-e orosz hackertámadás a Burisma ukrán gázipari vállalat és más ukrán cégek, köztük Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egykori humorcsapata, a Kvartal 95 stúdió ellen – közölte csütörtökön közleményben az ukrán belügyminisztérium.
A Fehér Ház törvényt sértett az Ukrajnának megszavazott segély visszatartásával – állapította meg csütörtökön közzétett jelentésében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (GAO) nevű, pártoktól független ellenőrző szervezet.
Ötpontos követeléscsomagot fogalmaztak meg Iránnal szemben csütörtöki londoni ülésükön azoknak az országoknak a külügyminiszterei, amelyeknek állampolgárai a múlt héten Teherán közelében lelőtt ukrán utasszállító repülőgépen utaztak.
End of content
End of content