Részeg sofőr okozott halálos balesetet Ungváron
Egy 19 éves ungvári lány vesztette életét a balesetben.
Egy 19 éves ungvári lány vesztette életét a balesetben.
Megtartotta kuratóriumi ülését a Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány.
A férfi a Ternopil megyei Zbarazs lakója volt.
Narancssárga besorolásban marad Ungvár, valamint a Rahói és az Ungvári járás.
Az első negyedévben a gazdaság 1,3 százalékkal zsugorodott éves összevetésben.
A szakemberek emiatt elsőfokú sárga riasztást adtak ki.
A csoportszakaszba jutásért sorra kerülő párharcok is egy mérkőzésen dőlnek el, ahogy a korábbiak. A találkozókat október 1-jén játsszák.
Magyarországi szakemberek bevonásával már több éve sikeresen használják a Pető-módszert, amely azon gyermekek számára jelent segítséget, akiknek a központi idegrendszerük sérült meg.
Roman Abramovszkij külön kiemelte, hogy a Tisza kárpátaljai szakaszára is nagy gondot fordítanak. A folyót a tekeházai (Tekovo) szakaszán takarítják majd. A tervek szerint itt maga a környezetvédelmi miniszter is csatlakozik.
Magyarország az euroatlanti csatlakozási folyamatban minden ukrán törekvést korlátozni, vétózni fog, amíg ilyen lesz Kijev hozzáállása.
End of content
End of content