Megtalálták az egyik eltűnt munkácsi lányt
Két fiatal lány tűnt el Munkácson, a hatóságok már megtalálták az egyik fiatalkorút – tudatta a pmg.ua hírportál.
Két fiatal lány tűnt el Munkácson, a hatóságok már megtalálták az egyik fiatalkorút – tudatta a pmg.ua hírportál.
November 29-én éjfél körül gyilkosságról érkezett bejelentés Alsószeliscséről (Nyizsne Szeliscse) – adta hírül a pmg. ua hírportál.
A népi fazekasság jellegzetes edényét, szilkét készítettek a Nagydobronyi Magyar Népművészeti Tanoda hat alkalomból álló foglalkozás-sorozatának résztvevői november végén.
Sikeres kísérletet hajtott végre az orosz hadsereg az új, Kinzsal típusú hiperszonikus rakétájával az Oroszországhoz tartozó Északi-sarkvidéken, ahol még sosem tesztelték ezt a fegyvert – írta szombaton az TASZSZ hírügynökség hadiipari forrásokra hivatkozva.
Az egész magyar régészet számára komoly megbecsülést szereznek azok a magyar kutatók, akik immár generációk óta végeznek feltárásokat Egyiptomban – mondta Áder János államfő szombaton újságíróknak, miután ellátogatott a Théba nekropoliszában folyó munkálatok helyszínére.
A korrespondent.net értesülései szerint az illegális kereskedők naponta mintegy 60 kamion homokot termeltek ki ki Prut folyó közelében, Csernyivci megyében.
Három magyar jutott döntőbe szombaton a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupájának nagojai állomásán, közülük Liu Shaoang szerepelt a legjobban, aki második lett 1000 méteren. Jászapáti Petra 1500 méteren negyedik helyével éppen lemaradt a dobogóról, míg Liu Shaolin Sándort szabálytalanság miatt kizárták a leghosszabb táv fináléjában.
Élelmiszercsomagokat adott át a Katolikus Karitász a nehéz helyzetben élő családoknak és egyedülálló időseknek a közeledő karácsony alkalmából szombaton Huszton, a szervezet orvosmissziója ingyenes szűrővizsgálatokat is végzett a városban.
Baleset történt november 29-én az ungvári járási Baranyában (Baraninci) – adta hírül a mukachevo.net.
A megyei meteorológiai központ a hőmérséklet erős csökkenésére figyelmezteti a lakosságot – írta a mukachevo.net hírportál.
End of content
End of content