Smihal: lehetséges, hogy Ukrajnában ősszel távoktatás lesz
Denisz Smihal miniszterelnök ma az őszi oktatás kérdéséről értekezett. Erről az UNIAN hírügynökség adott hírt.
Denisz Smihal miniszterelnök ma az őszi oktatás kérdéséről értekezett. Erről az UNIAN hírügynökség adott hírt.
A terhességi toxémia diagnosztizálását és a betegségkockázat kimutatását segítő két új biomarkert azonosítottak a kutatók.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF) a 2019–2020-as tanév II. szemeszterében nappali és levelező tagozaton összesen 1 341 hallgató tanult. Közülük 500-an nappali képzésben, 278-an pedig levelező tagozaton folytatták tanulmányaikat. 329-en a Rákóczi-főiskola bázisán működő szakgimnázium diákjai voltak. Az Ukrajnában nem akkreditált magyarországi képzéseken az elmúlt félévben 234 hallgató tanult.
Ukrajnában péntekre egy nap alatt ismét kiugróan nagy számú, 876 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, a Covid-19 betegségbe pedig 27-en haltak bele, közülük 11-en az ország legfertőzöttebb régiójában, Lviv megyében – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
Leégett egy lakóház a rahói járási Mezőháton (Lazescsina) július másodikán délután – írta ma reggel a zakarpattya.net.ua hírportál.
Baleset történt a técsői járási Dombón (Dubove) ma hajnalban – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
Iskolák, óvodák és sportkomplexumok építését jelentette be Olekszij Petrov. Erről a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció hivatalos oldalán számolt be.
Több ezer diák és tanár táborozik hétfőtől a Rákóczi Szövetség szervezésében Magyarország több helyszínén – közölte a szövetség az MTI-vel pénteken.
Egy tízéves kisfiú esett tegnap a Tarac folyóba a técsői járási Dombón (Dubove)– írta ma reggel a PMG hírügynökség.
Módosította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ittas vezetést büntető törvényt – írta ma reggel az Ukrajinszka Pravda a Legfelső Tanácsra (Verhovna Rada) hivatkozva.
End of content
End of content