Tíz tény a pizzáról
1. Már az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak is fogyasztottak a pizza ősének tekinthető, olajjal és fűszernövényekkel ízesített lapos kenyeret.
1. Már az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak is fogyasztottak a pizza ősének tekinthető, olajjal és fűszernövényekkel ízesített lapos kenyeret.
A Scientia Denique – Tudomány dióhéjban – a Kárpátaljai Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) által kiadott, lektorált magyar nyelvű tudományos folyóirat. A kötet idén immár tizedik születésnapját ünnepli.
Az 1932-1933 közötti éhínségben elhunytak emlékére állított szobrot rongálták meg Ungváron a napokban – írta február 19-én a PMG hírügynökség.
Egy új, Japánban kifejlesztett „gyerekbarát” mobiltelefon nem menti az illetlen képeket és megakadályozza a felhasználókat a meztelen fotók készítésében. A készülék számos biztonsági szolgáltatást nyújt a szülőknek, akik ezáltal megvédhetik gyermeküket a külvilág veszélyeitől.
Bemutatták a vizsolyi biblia hasonmás kiadását kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban a helyi református gyülekezet által szervezett Bibliaünnepen.
Súlyosan megsérült a feketedoboza annak az ukrán utasszállító repülőgépnek, amelyet Irán januárban véletlenül lelőtt – jelentette be az iráni védelmi miniszter szerdán, az ország külügyminisztere azonban leszögezte: a sérülés ellenére sem adják át másik országnak a dobozt.
Egy Mercedes-Benz S320 típusú személygépjármű egy Mercedes-Benz teherautónak ütközött február 18-án, éjjel – tudatta a PMG hírügynökség.
Jó döntés volt a kormány részéről a keleti nyitás stratégiájának meghirdetése tíz évvel ezelőtt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Biskekben, a kirgiz-magyar üzleti fórum megnyitóján.
Felmentette Ukrajna-ügyi tanácsadóját, Vlagyiszlav Szurkovot Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte kedd este a Kreml sajtószolgálata.
A következő generációk jelentik Európa jövőjét – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kedden Brüsszelben a fiatalok felnőtté válásáról szóló nemzetközi konferenciát megelőző sajtótájékoztatón.
End of content
End of content