Valutakereskedőket tartóztattak le Kárpátalján
Három kárpátaljai lakost tartóztattak le január 30-én hamis valutakereskedés miatt – tudatta a PMG hírügynökség.
Három kárpátaljai lakost tartóztattak le január 30-én hamis valutakereskedés miatt – tudatta a PMG hírügynökség.
A külhoni magyar közösségek és vállalkozók támogatása nem csupán magyar érdekeket szolgál, hanem az egységes Kárpát-medence fejlődését is elősegíti – mondta Kövér László házelnök
A kerekesszékes kosárlabda pénteken kikerült a 2024-es paralimpia programjából, a sportág szereplése pedig a nyári tokiói paralimpián is veszélybe került.
A párizsi Pasteur Intézet kutatóinak – Európában először – sikerült izolálniuk és sejtkultúrába oltaniuk az új koronavírus törzseit, ami jelentős előrelépést jelent a védőoltás és a kezelés kidolgozásában.
Magyarország és a világ magyarsága elvesztette a 20. századot, ezért közös feladatuk, hogy együtt lehessenek a 21. század nyertesei – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Budapesten, a Rákóczi Szövetség Középiskolás Vezető Fórumán.
Köszönetemet fejezem ki a Bethlen Gábor Alap Zrt.-nek és a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének, hogy sikeres pályázat eredményeként a Gecsei Községi Könyvtár 2019-ben új multifunkcionális lézernyomtatóval gazdagodott.
A kárpátaljai magyar sajtónak a nemzeti összetartozásban játszott kiemelt szerepét hangsúlyozta Szili Katalin határon túli autonómiaügyekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott pénteken Ungváron, a százéves fennállását ünneplő Kárpáti Igaz Szó című lap centenáriumi ünnepségén.
A 13 éves Anasztázia Basztrékina január 31-én tűnt el Újdávidháza településen, a Munkácsi járásban – adta hírül mukachevo.net hírportál.
Kéthetes karantént vezetnek be a munkácsi és a település kistérségéhez csatlakozott falvak tanintézményeiben – tudatta a mukachevo.net hírportál.
Autós üldözésnek lehettek szemtanúi a Kijev–Csap autópályán utazók január 30-án – számolt be róla a mukachevo.net internetes hírportál.
End of content
End of content