Élő tv-sportközvetítések – Vasárnap
A vasárnapi élő sportközvetítések:
A vasárnapi élő sportközvetítések:
Tizenhárom új bíborost kreál Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szombat délután bemutatott misén, ezáltal tovább módosul a következő egyházfőt megválasztó bíborosi testület földrajzi összetétele.
Mindhárom magyar váltó dobogóra állhatott a sanghaji nemzetközi rövidpályás gyorskorcsolya versenyen: a férfi négyes győzött, a női harmadik lett, míg a vegyes másodikként zárt. Az olimpiai és Európa-bajnok, valamint világcsúcstartó férfi kvartett Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Krueger Cole összeállításban meggyőző versenyzéssel, viszonylag nagy fölénnyel, több mint egy másodperces előnnyel utasította maga mögé…
A Nemzetközi Űrállomáson dolgozó űrhajósok három hónap alatt tízszer mennek űrsétára, hogy kicseréljék a napelemek akkumulátorait és megjavítsák a különböző berendezéseket – közölték pénteken a houstoni Johnson Űrközpontban tartott sajtóértekezleten.
Akik rendszeresen járnak szaunába és gőzfürdőbe, biztosan tapasztalták már, hogy mennyire jó hatással van egész testükre, hiszen a szív- és érrendszer mellett számos területen javítja szervezetük működését.
október 5., szombat:
Januártól augusztusig a megye lakossága 1541,1 millió hrivnya lakhatási és közüzemi tartozást halmozott fel – közölte a zakarpattya.net.ua hírportál október 3-án.
A Makkosjánosi Görögkatolikus Egyházközség október 1-jén, Istenszülő oltalma (Pokrova) ünnepén tartotta meg templombúcsúját.
A halolajban található omega-3 zsírsav, melyet a lazacból vagy a tonhalból nyernek ki, nyolc százalékkal csökkenti a szívbetegségek és a halálos kimenetelű szívinfarktus kockázatát, a stroke-ra viszont nincs hatással – derül ki egy friss tanulmányból.
A „Család és Élet” egyesület tíz éve foglalkozik a családok védelmével Kárpátalján. Felvilágosítással, krízisbe került várandós nők gondozásával is foglalkoznak, de különös hangsúlyt fektetnek az abortuszon átesett nők lelki rehabilitációjára. Képviselőjükkel, Popovicsné Palojtay Mártával beszélgettünk.
End of content
End of content