Felújított orvosi rendelőt adtak át Tiszakeresztúrban
Magyar kormánytámogatással felújított orvosi rendelőt adtak át február 28-án Tiszakeresztúrban.
Magyar kormánytámogatással felújított orvosi rendelőt adtak át február 28-án Tiszakeresztúrban.
Roger Federer két szettben legyőzte Fucsovics Mártont a dubaji 2,9 millió dollár (812 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna negyeddöntőjében.
Andrij Parubij házelnök megnyitotta az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslat második olvasatban történő vitáját az ukrán parlament csütörtöki plenáris ülésén.
A zöld környezetben felnőtt gyerekek kisebb eséllyel fognak pszichés betegségben szenvedni életük során – állítja egy dán tanulmány.
A tavalyi év őszétől zaklatja az adóhivatal az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programban támogatást nyert vállalkozókat, hogy vagyonszerzésük után visszamenőleg fizessék be az adót. Berki Mariannától, az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány igazgatójától kértünk tájékoztatást az ügyben, valamint arról kérdeztük, hogy az idén lesz-e újabb pályázati kiírás.
Még nem töltötte be 18. életévét az a fiatal gépkocsivezető, aki balesetet okozott Ungváron – tájékoztatnak helyi ukrán hírportálok február 28-án.
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter már korábban is felvetette a kettős állampolgárság jogorvoslatát hazánkban.
Többórás a várakozás az asztélyi határátkelőn Magyarország felé február 28-án, körülbelül hajnali 4 óra óta. A sofőrök elmondása szerint a beregsurányi határátkelő munkatársai szándékosan bénítják a munkafolyamatot. Úgy gondolják, hogy az ok nem más, mint a barabási határátkelő 16 vámosának február 26-i előállítása, kiket kenőpénz átvevésével vádolnak.
Idén Herszonban rendezték meg a dámajáték–100 ukrajnai versenyt a fiatalok és a juniorok körében.
Nem valószínű, de nem is lehet kizárni annak esélyét, hogy India és Pakisztán atomfegyvert vet be egymás ellen – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő.
End of content
End of content