Gránátvetővel lőttek egy kárpátaljai politikus anyjának a házára
Az ungvári járási Őrdarmán (Sztorozsnica) élő asszony házát február 16-án hajnali 3 órakor rongálták meg.
Az ungvári járási Őrdarmán (Sztorozsnica) élő asszony házát február 16-án hajnali 3 órakor rongálták meg.
A tormáról megoszlanak a vélemények. Néhányan azért nem szeretik, mert csípős, de a többség éppen ezért kedveli. A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a frissen reszelt torma baktérium- és vírusölő hatása fél napon át tart, tehát érdemes szeretni.
Antonina Halajda, helyi aktivista jelentette be a történteket, amelyről az SZTB országos tévécsatorna tudósított február 12-én. Az önkéntes szerint a családban már évek óta komoly gondok vannak a befogadott gyerekek és a nevelőszülők saját gyermekei között.
A fűszerek erejét sok egészségügyi probléma esetén felhasználhatjuk: segíthetik a szív- és érrendszeri betegségek, a diabétesz vagy éppen az arthritisz elleni küzdelmet. Azonban ezeket akkor is felhasználhatjuk, ha vizsgára készülünk, vagy éppen olyan feladat előtt állunk, mely komoly agymunkát igényel.
Súlyos bajok gyötrik Európát, harcolni kell érte, és küzdeni kell a multilateralizmusért, a nemzetközi ügyek egyetértésen, többoldalú megállapodásokon alapuló formálási módjának megőrzéséért is – mondta Angela Merkel német kancellár szombaton az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
Az elmúlt évtizedek során kétségtelenül egyre nagyobb szerepet játszanak életünkben a mobiltelefonok. Szinte napról napra egyre fejlettebb képességekkel rendelkeznek, innen visszatekintve pedig sokszor nehéz elhinni, hogy egykor még lehetetlen volt vezeték nélküli összeköttetésben lenni egymással a mindennapokban. Napjaink telefonjai kényelmesen kezelhetők, könnyűek és nem csupán kommunikációra, de szórakozásra is kiválóan alkalmasak – valódi mindennapi társainkká…
Az Európai Unió országainak ki kell alakítaniuk közösségük geopolitikai önazonosságát, hogy ne váljanak a nagyhatalmak játékszerévé – sürgette a német külügyminiszter pénteken az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
A daganatos betegségek immunterápiával történő gyógyításával kapcsolatos 19 klinikai kísérlet elemzésekor kiderült, hogy az újfajta kezelés átlagosan a betegek 25 százalékánál jár tartós eredménnyel – közölte pénteken a párizsi székhelyű, rákkutatással és gyógyítással foglalkozó Curie Intézet.
Folytatódott a Tehetséggondozás a tudományok útján című programsorozat a Rákóczi-főiskolán. Február 15-én a beregszászi főiskola Győr termébe várták az érdeklődőket, akik előadásokat hallhattak két hallgatói mobilitási programról. Az esemény a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) szervezésében valósult meg.
A veszettség egy Rhabdovírus okozta, heveny fertőző betegség, mely a vírussal fertőzött állat (róka, kutya, macska, farkas) harapásával, testváladékával terjedhet az emberre. A vírus a központi idegrendszert támadja meg, és a védőoltás elmulasztása esetén gyakorlatilag minden esetben halálos kimenetelű kórt eredményez a hosszú lappangási idő után.
End of content
End of content