Csökkentek az üzemanyagárak Kárpátalján
Közel kéthrivnyás árcsökkenést hozott az ukrán Mikulás az autósok számára megyeszerte december 18-án – számolt be róla a mukachevo.net internetes hírportál.
Közel kéthrivnyás árcsökkenést hozott az ukrán Mikulás az autósok számára megyeszerte december 18-án – számolt be róla a mukachevo.net internetes hírportál.
Beregszász központi fenyőjén bekapcsolták a fénydekorációt december 18-án.
Megérkezett a Fekete-tenger partján fekvő dél-ukrajnai Odessza kikötőjébe az HMS Echo brit felderítő hajó szerdán – jelentette a Dumszkaja odesszai hírportál.
Beadványban kéri a kárpátaljai magyar tisztségviselők, közéleti szereplők és vállalkozók ukrán hatóságok által hónapok óta tartó zaklatásának azonnali beszüntetését Ukrajna elnökétől, miniszterelnökétől és a parlament emberi jogi biztosától a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának 2018. augusztus 8-án kiadott 889. számú rendeletével újjászervezte az ukrajnai őshonos népek és nemzeti kisebbségek tanácsát. Az új összetételű tanács november 6–7-én tartott első ülését követően december 18-án újabb rendezvényre került sor, a korábbiakhoz hasonlóan az EBESZ és Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma szervezésében.
Hennyagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója Ljubov Nepoppal, Ukrajna magyarországi rendkívüli és maghatalmazott nagykövetével találkozott december 17-én.
A Bótrágyi Községi Könyvtár vezetősége köszönetét fejezi ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Jótékonysági Alapítványnak a támogatásért. Az elnyert támogatásnak köszönhetően sikerült kicserélni a könyvtár helytörténeti termének két ablakát új, hőszigetelő műanyag ablakokra. A fejlesztés eredményeként a könyvtár barátságosabb és világosabb lett. Tari Erika, a Bótrágyi Községi Könyvtár vezetője
Tűz ütött ki december 19-re virradóra Beregszász külvárosában, egy autóalkatrészeket értékesítő üzletben.
A portugáliai világbajnokságon háromszoros aranyérmes Kozák Danutát választotta az év legjobb női gyorsasági kajakosának a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) december 15-én tartotta XXVII. Közgyűlését Beregszászban. A Kárpátalja.ma az alábbiakban változatlanul közli Orosz Ildikó, az intézmény rektorának felszólalását.
End of content
End of content