Elhunyt File Klára, a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Általános Iskola igazgatója
Hosszan tartó betegséget követően, életének 58. évében elhunyt File Klára, a Horváth Anna nevét viselő Beregszászi 6. Sz. Általános Iskola igazgatója.
Hosszan tartó betegséget követően, életének 58. évében elhunyt File Klára, a Horváth Anna nevét viselő Beregszászi 6. Sz. Általános Iskola igazgatója.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete augusztus első hetében szervezte meg a Vizitúra határok nélkül elnevezésű programját.
Idén nyáron a magyarországi Ukrán Országos Önkormányzat meghívására öt csoportban közel 170, a kelet-ukrajnai konfliktusövezetből áttelepült ukrán gyermek, illetve az ATO-ban harcolt katonák gyermekei tölthettek a Velencei-tó mellett egy-egy hetet. Az üdültetés költségeit Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma biztosította. Az utolsó csapat – kísérőkkel együtt mintegy 60 fő – indulására augusztus 5-én, vasárnap került sor.
Ellenséges rakétatalálat ért egy ukrán katonákat szállító autót a Donyec-medencében, aminek következtében egy katona életét vesztette, három pedig megsérült – közölte csütörtökön a Luhaszk megyei kormányzóság.
Az év leglátványosabb hullócsillag zápora idén augusztus 12-éről 13-ára virradó éjszaka várható. Sötétedéstől pirkadatig óránként akár 50 hullócsillagot is megfigyelhetünk. Mivel a meteorraj csúcspontja újholdas időszakra esik, ezért a hold fénye sem fogja elhalványítani a hullócsillagok fényét, így még szebb látvány tárulhat majd a szemünk elé.
A sérült Márton Anita távollétében a lengyel Paulina Guba nyerte a női súlylökést a berlini atlétikai Európa-bajnokságon szerdán.
A vélhetően 4,6 milliárd éves meteorit a Naprendszer születését eredményező szupernóva-robbanás előtt jött létre. A teniszlabda nagyságú, Northwest Africa (NWA) 11119 jelű objektumot még 2016-ban vásárolta meg egy meteoritkereskedő. A kereskedő a kőzetet Carl Agee-nek, az Új-Mexikói Egyetem szakértőjének küldte el először elemzésre. Az objektumot végül Poorna Srinivasan doktorandusz vizsgálta meg alaposabban.
Fájdalmas, vörös foltokat okozhat, ha a citrusfélék leve a bőrre kerül, majd napsugárzás éri. Jó tudni ezt mindenkinek, aki a kánikula elől a medencébe menekül, és hűsítő koktélokkal próbálja átvészelni a következő napok forró időjárását.
Unokatestvére, Natalja Kaplan szerint „katasztrofális” az állapota Oleh Szencov krími ukrán rendezőnek, akit Oroszországban terrorizmus címén ítéltek el, és aki több mint 80 napja folytat már éhségsztrájkot börtönében – közölte online kiadásában szerdán a Kommerszant című orosz napilap.
Az ukrán elnök hivatala elismerte, hogy Petro Porosenko 2014-es választási kampánya idején volt egy találkozó az Egyesült Államokban pénzügyi bűncselekmények gyanújával jelenleg peres eljárás alatt álló Paul Manafort, Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere „csapatával” – közölte szerdán az ukrán Szabadság Rádió.
End of content
End of content