Mire jó a citromfű?
Létezik olyan gyógynövény, amely nyugtat, emésztési panaszokat enyhít, herpesz kezelésére is jó, ráadásul itthon is megterem? Ez a csodanövény nem más, mint az orvosi citromfű.
Létezik olyan gyógynövény, amely nyugtat, emésztési panaszokat enyhít, herpesz kezelésére is jó, ráadásul itthon is megterem? Ez a csodanövény nem más, mint az orvosi citromfű.
Több mint tízezer adagból álló oltóanyag-szállítmányt adott át a magyar kormány humanitárius segélyeként mintegy 50 millió forint értékben Grezsa István miniszteri biztos az Ukrán Vöröskereszt Kárpátalja megyei szervezetének szerdán Csapon.
Habár 7,5 millió euró támogatás érkezett a felújításra, az Ungvár-Felsőnémeti határátkelőhely az európai körülmények helyett romos állapotban fogadja az utazókat.
November 6-án ünnepélyes keretek között adták át a Szalókai Általános Iskola új épületét, amely holland alapítványi támogatásból, és részben holland önkéntesek kétkezi munkájának köszönhetően épült fel az ungvári járási magyar községben. Az új iskolaépületnek köszönhetően ezentúl nem kell majd két váltásban tanítani az intézmény pedagógusainak, hisz az eddigi két régi épületben csak hat tanterem volt…
Feltehetőleg vandálok gyújtottak fel több szemetest Ungváron a Mickevics utcában november 6-án, a kora hajnali órákban – számolt be róla a prozak.info internetes hírportál.
Tudományos Napok indultak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF). Ennek keretein belül november 6–7-én tudományos vitaesteket rendeznek a magyar tudomány napja alkalmából, november 8–9. között pedig Tudományos alapismeretek képzést szerveznek. A programsorozat a II. RF KMF Apáczai Csere János Könyvtár Központi olvasótermében folyik a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a főiskola szervezésében.
A 21. század a magyarság évszázada lesz, ezért is kell minél több gyermeket magyar oktatási intézménybe íratni – jelentette ki Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos kedden a felvidéki Bakán, ahol átadta a program keretében felújított helyi magyar nyelvű óvodát kedden.
Teljességgel törvénytelenek az Egyesült Államok szankciói Iránnal szemben – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Madridban, miután megbeszélést folytatott spanyol kollégájával.
Több mint harminc kijevi és egy lembergi család gyermekét oltották be hamis oltóanyaggal egy ukrajnai magánklinikán – adta hírül az UNIAN hírügynökség november 5-én. Az intézmény szerint maguk a szülők vitték a hamis oltóanyagot.
A korán kelő nőknél kisebb eséllyel alakul ki mellrák – idézte a BBC hírportálja egy új brit kutatás megállapítását.
End of content
End of content