Méhek segítenek Róma légszennyezettségének tanulmányozásában
Az olasz főváros biodiverzitását és légszennyezettségét tanulmányozzák méhek segítségével olasz méhészek, akik Róma központjában 15 méhkaptárt helyeztek ki épületek tetejére.
Az olasz főváros biodiverzitását és légszennyezettségét tanulmányozzák méhek segítségével olasz méhészek, akik Róma központjában 15 méhkaptárt helyeztek ki épületek tetejére.
A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi, 33. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, ezzel 24 pontra növelte az előnyét a pontversenyben a Mogyoródon másodikként záró, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.
Ritkán tapasztalni Kárpátalján, hogy valaki olyan hatással van a környezetére, hogy rajongói oldalt hozzanak létre számára. Ráadásul az illető nem celeb, műtött plasztikszörny vagy üres fejű kockahas.
Amennyiben júliusban népszavazást tartanának Ukrajna belépéséről az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe (NATO), a lakosság 45%-a szavazna a csatlakozásra – derül ki a Rejting szociológiai csoport felméréséből, amelyet az UNIAN hírügynökség ismertet.
Motoron ülve, motoron élve mottóval második alkalommal szerveztek motoros randevút július 28-án Nagyberegen. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyberegi Alapszervezete által rendezett találkozónak a helyi polgármesteri hivatal udvara adott otthont. A jó szervezésnek és a verőfényes nyári délutánnak köszönhetően több mint ötven motoros gyűlt össze.
Egy kétéves perecsenyi járási kislányt és egy 12 éves ungvári lányt kerítettek elő egy nap alatt a rendőrök – tájékoztat a pershij.com.ua hírportál július 29-én.
A három évvel ezelőtti tetőszerkezeti javítások után a napokban a Beregrákosi 1. Számú Óvoda átfogó belső felújítása kezdődött meg.
A nyolcéves beregszászi Dmitro Paljok nagymamája, Hanna Paljok számolt be közösségi oldalán a bűncselekményről – tájékoztat a mukachevo.net július 28-án.
A Kárpátaljai Református Egyház (KRE) szervezésében nyolcadik alkalommal tartottak családi csendesnapot július 28-án. A már hagyományosnak mondható rendezvénynek ez alkalommal Tiszapéterfalva adott otthont. Az eseményen körülbelül négyezren vettek részt. Az idei év témája a lelki megújulás volt.
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.” (Zsolt 23, 1–5)
End of content
End of content