Fukusima közeléből indul a 2020-as olimpiai láng
Így szeretnék bemutatni, hogy Japán talpra állt a 2011 márciusában történt észak-keleti térséget ért katasztrófa után.
Így szeretnék bemutatni, hogy Japán talpra állt a 2011 márciusában történt észak-keleti térséget ért katasztrófa után.
A nagyszőlősi Viktor Romanyiknál egy egészségügyi vizsgálat során hasi daganatot fedeztek fel. A nagyszőlősi orvosok azonnal átküldték a kis beteget a Kijevi Klinikára.
A magyar kormány továbbra is próbálja blokkolni, hogy Ukrajna közeledhessen a NATO-hoz, és az Európai Unióhoz, ugyanis a kijevi parlament továbbra sem módosította a kárpátaljai magyar kisebbséget hátrányosan érintő oktatási törvényt.
Az ukrán parlament csütörtökön olyan javaslatot szavazott meg, amellyel eltörölte a korrupcióellenes bíróság létrehozásáról szóló, június elején elfogadott törvénybe bekerült módosítást, így mostantól az új testület lesz illetékes minden korrupciós természetű ügyben, beleértve azokat is, amelyek tárgyalását már első fokon lefolytatták.
Július 11-én Kijevben került sor a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek és Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma képviselői között a soron következő megbeszélési fordulóra Ukrajna oktatási törvényének (és nem nyelvtörvényének, mint ahogyan az magyarországi és ukrajnai sajtó munkatársai gyakran tévesen állítják) a nyelvoktatást szabályozó 7. cikkelye tárgyában.
A nagyszőlősi Vladiszlava Hrecska részt vesz a Miss Ukraine 2018 szépségverseny fináléjában. A 20 éves lány helyett kapott az ország 50 legszebb lányának sorában – közölte a pmg.ua hírportál július 11-én.
Körülbelül ezer azonosítatlan holttest van jelenleg Ukrajnában halottasházakban vagy már eltemetve – mondta el csütörtökön az ukrán parlament plenáris ülésén Hrihorij Nemirja, a törvényhozás emberi jogi bizottságának elnöke annak a törvénynek a vitájában, amely az eltűnt személyek jogi helyzetét hivatott rendezni.
Pintér Béla koncertezett július 11-én Asztélyban, a helyi református egyházközség és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Egyesület közös szervezésében megvalósuló Református honismereti, hagyományőrző hittan és alkotó tábor programsorozat keretén belül. A tábor harmadik napján került sor a nyitott koncertre, melynek az egyházközség parókiaudvara adott otthont.
A kárpátaljai magyarság számára jelenleg a közösségi jogok biztosításának a kérdése a legfontosabb, nem engedhetjük meg, hogy visszalépés történjen ezen a téren – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott csütörtökön Ungváron, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási Tudományos Intézete magiszteri hallgatóinak diplomaátadó ünnepségén.
Balesetről érkezett bejelentés a beregszászi járási rendőrséghez, mely szerint egy Lada 2106 és egy Mercedes Sprinter típusú gépjármű ütközött frontálisan a Munkácsi úton július 12-én – számolt be róla a mukachevo.net.
End of content
End of content