A Beregszászi Református Gyülekezet temploma
Elhangzott 2018. május 27-én a beregszászi református templom felújításának tiszteletére tartott hálaadó istentiszteleten.
Elhangzott 2018. május 27-én a beregszászi református templom felújításának tiszteletére tartott hálaadó istentiszteleten.
Moszkva kész reagálni a NATO katonai infrastruktúrájának Oroszország határai felé történő kiterjesztésére – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában újságíróknak.
Az Északi Áramlat-2 orosz-német gázvezeték új hibridfegyvernek minősíthető – vélekedett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, a NATO Parlamenti Közgyűlésének tavaszi ülésszakán.
„Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt” – ezzel az áldással kezdődött a felújított beregszászi református templom átadásának hálaadó istentisztelete május 27-én.
Hosszú Katinka 100 méter háton második, 100 gyorson pedig a harmadik helyen végzett a kaliforniai Irvine-ban rendezett úszóverseny zárónapján.
A Borló-Gyíl és a Nagyszőlősi-hegység pompás hullámokat vető vonulatai között siet a Tisza felé a Borzsa, melynek völgyében – Ilosvától a folyó felsőbb szakaszánál fekvő Dolha felé haladva – vegyes érzések fogják el az embert. Minél csodálatosabbá válik a fenséges hegyvidéki táj, annál járhatatlanabbá válik az út, majd a már csak jobb híján útnak nevezhető…
A szilvafa régiónk egyik legelterjedtebb gyümölcsfája, szinte nincs olyan kert, amelyben ne lenne megtalálható. Páratlan a szilva a tekintetben is, hogy a friss fogyasztás mellett ilyen sokféleképpen használható fel a gyümölcse.
Kárpátalján, azon belül pedig Huszton nyitják a harmadik Bereg Kabel HmbX gyárat. A másik kettő Beregszászban és Ilosván üzemel.
– Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod – mondta Konfuciusz. De mi van akkor, ha az álommunka mellé olyan feladat is társul, ami látszólag idegen tőled és nem vagy biztos benne, hogy képes vagy felnőni a kihíváshoz?
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, amely csapata történetének 250. F1-es futama volt.
End of content
End of content