Kizárhatják az edzőt kereső spanyolokat a vb-ről
Azok után, hogy kedden Julen Lopetegui aláírt a Real Madridhoz vezetőedzőnek, szerdán a spanyol szövetség menesztette őt a válogatott éléről.
Azok után, hogy kedden Julen Lopetegui aláírt a Real Madridhoz vezetőedzőnek, szerdán a spanyol szövetség menesztette őt a válogatott éléről.
A labdarúgó-világbajnokságon Donald Trump amerikai elnök is szívesen látott vendég, más államok vezetőihez hasonlóan – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.
Holland bíróság fogja tárgyalni holland jog szerint a maláj légitársaság 2014 nyarán Kelet-Ukrajna felett lelőtt, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépének ügyét – jelentette szerdán a helyi sajtó, miután a hágai parlament jóváhagyta az erről szóló egyezményt.
Az Európai Parlament ma nagy többséggel elfogadta az „Oktatás modernizációja az Európai Unióban” című jelentést. Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő, a jelentés néppárti felelőse hangsúlyozta: „A jelentés felhívja a tagállamok figyelmét, hogy a fiatalok helyzetét leginkább az oktatás korszerűsítésén keresztül lehet jobbá tenni. Ezért fontos, hogy a tagállamok a jelenlegi kihívásoknak megfelelően beruházzanak az oktatási rendszerek…
A faszállító jármű Munkács külvárosában, a Hegyalja utcán, a sörgyár mellett elhelyezett magasságkorlátozót rongálta meg – tájékoztat a zak.depo.ua hírportál június 12-én.
Több mint 40 egészségügyi dolgozó kampányolt június 12-én Ungvár utcáin az egészséges életmód mellett Fussunk együtt az orvosokkal, hogy ne kelljen az orvosokhoz futni jelmondattal. Az orvosok és kórházi dolgozók a Színház tértől, az Ung parton keresztül egészen az Ungvári Nemzeti Egyetem orvosi karáig futottak.
Frontálisan ütközött egy Alfa Romeo és egy Volkswagen Tiguan típusú gépjármű a Kijev–Csap autóúton Beregszentmiklós közelében június 12-én a hajnali órákban – számolt be a pmg.ua hírportál.
Kisebb-nagyobb viharok, helyenként jégeső jellemezte az időjárást június második hetében megyénkben.
Üdvözölte és történelminek nevezte Petro Porosenko ukrán államfő Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető keddi szingapúri csúcstalálkozóját, de reményét fejezte ki egyúttal, hogy a felek nem feledkeznek meg arról, milyen következményei lettek Ukrajnára nézve az úgynevezett budapesti memorandum hiányosságainak.
Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – tartja a régi mondás, de érdemes hozzátenni, hogy egyben egészségesebbé is válhat. Az alábbi szobanövényekből mindenképp érdemes tartanunk otthon!
End of content
End of content