Ungvári egyetemisták győztek az országos programozási versenyen
Szombaton, szeptember 16-án Szumiban rendezték meg az ACM ICPC – 2017 országos programozási olimpiát, amely előválogatás a világbajnokságra.
Szombaton, szeptember 16-án Szumiban rendezték meg az ACM ICPC – 2017 országos programozási olimpiát, amely előválogatás a világbajnokságra.
Részleges útlezárással tiltakoznak a megnövekedett teherforgalom ellen a beregszászi járási Nagyberegen.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány az Emberi Erőforrás Minisztériuma által nyújtott támogatás felhasználásával felvételt hirdetett Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumban való részvételre 2017. szeptember – 2018. június közötti tíz hónapra. Jelentkezni 2017. június 12-től szeptember 1-ig volt lehetősége a kutatásukat Kárpátalján végző kárpátaljai főiskolai vagy egyetemi hallgatóknak.
A vízummentesség bevezetése óta eltelt három hónapban eddig mindössze 236 ezer ukrán élt a lehetőséggel, hogy ilyen könnyített módon utazhasson be az európai uniós országokba – derült ki kedden az EU ukrajnai külképviseletének sajtószolgálata által közzétett adatokból, amelyek azt mutatják, hogy az ukránok jelentős része még kiváltotta a vízumot.
Nemzetközi fórumok nyomást tudnának gyakorolni Ukrajnára, ezért fontos, hogy minél több helyen napirendre kerüljön az új ukrán oktatási törvény ügye – vélekedett Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Megérkezett az ukrán fővárosba, Kijevbe Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó és korábbi georgiai elnök, akit július végén Petro Porosenko ukrán elnök rendelete alapján megfosztottak ukrán állampolgárságától – jelentette kedden az UNIAN ukrán hírügynökség.
A vitatott ukrán oktatási törvény megvétózására szólította fel Petro Porosenko ukrán elnököt a kárpátaljai Beregszász városának és az azonos nevű járásnak a tanácsa kedden soron kívül tartott ülésén.
Az emberek egyre jobban bíznak az online webáruházakban. 2017 első felében Ukrajnában 6,6 milliárd hrivnya értékben adtak le rendelést az ország két legsikeresebb online üzletéhez – tudatja a goloskarpat.info.
Az ősz beköszöntével a különböző vírusok is aktivizálódni látszanak vidékünkön. Az ukrán egészségügyi tárca közleménye szerint az előttünk álló szezonban előreláthatólag négy vírustörzs fog terjedni, melyek influenzaszerű járványként hódíthatnak majd. Ezek közül a legveszélyesebb, Kárpátalján már korábban is előfordult ún. A típusú (Michigan) influenzavírus lesz – figyelmeztetnek a pmg.ua hírportálon szeptember 16-án megjelent írásban.
A torokfájást sok minden okozhatja: allergia, száraz levegő, nátha, megfázás, valamilyen fertőzés.
End of content
End of content