Több ittas vezetőt fogtak el egy nap alatt Kárpátalján
Egy nap alatt négy ittas vezetőt fülelt le a rendőrség a kárpátaljai utakon.
Egy nap alatt négy ittas vezetőt fülelt le a rendőrség a kárpátaljai utakon.
A Szent István Római Katolikus Líceum bővítésének ünnepélyes átadására került sor március 23-án.
Sorozatunk korábbi írásaiban már cáfoltuk azt a tévhitet, mely szerint a dióültetvények jóval kevesebb munkát és befektetést igényelnek, mint a többi gyümölcsfaj. Intenzív gyümölcstermesztés esetén érdemes külön szólni ebben az összefüggésben a tápanyagellátásról. Az eredményes termesztés, a minőségi termés érdekében nagyon fontos a tápanyagok megfelelő pótlása, ami nem kis feladat.
Egynapos hivatalos látogatásra érkezett Kárpátaljára március 23-án Pavlo Hobzej, az Ukrán Oktatási és Tudományügyi Minisztérium miniszter-helyettese. Az elöljáró Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán folytatott eszmecserét számos megyei és járási vezetővel, oktatóval. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Jean Mary Vörring, az Európai Tanács független szakértője és Okszana Ovcsaruk, az Európai Tanács ukrajnai irodájának képviselője…
Az illetékes kijevi bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte 59 napra Nagyija Szavcsenko ukrán képviselőt, akit az ügyészség Kijevben végrehajtandó terrortámadások kitervelésével és megszervezésével vádolt meg.
A víz után a tea második leggyakrabban fogyasztott ital a világon. Nem véletlenül ilyen népszerű ital, de azt tudja miért ennyire jó és miért kellene még többet innunk belőle?
Innovatív törekvések a kárpátaljai óvodai nevelésben címmel szervezett konferenciát óvodapedagógusok számára a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ). A kétnapos rendezvény március 23-án kezdődött, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RFKMF) Felsőfokú Szakképzési Intézete adott otthont.
A fiatalok a szülőföldjükön megszerzett tudással és helyben való érvényesülésükkel a magyar jövőt erősítik – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol köszöntőt mondott a 2015, a külhoni magyar szakképzés éve program keretében megvalósult fejlesztések átadásán csütörtökön.
Ötszázezer euró támogatást különít el Franciaország Donyec-medencei humanitárius projektekre – jelentette be Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter pénteken Kijevben ukrán kollégájával, Pavlo Klimkinnel közösen tartott sajtótájékoztatójukon.
A dél-koreai Phjongcshangban megrendezett XII. téli paralimpián Ukrajna színeiben egy kárpátaljai sportoló is szerepelt.
End of content
End of content